Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Csökkent az építőipari termelés

Októberben az építőipari termelés volumene 12,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A termelés mindkét építményfőcsoportban csökkent: az épületek építése 7,2, az egyéb építményeké 18,2 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján októberben az építőipar termelése 3,8 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest.

Január-októberben az építőipari termelés volumene 19,8 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipar termelése tavaly decemberben nőtt utoljára éves összehasonlításban.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene október végén 23,9 százalékkal meghaladta az előző évi, alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 0,2, az egyéb építményeké 42,8 százalékkal magasabb volt.

A KSH szerint az egyéb építmények építésének visszaesését elsősorban az uniós forrásból végzett munkák 2015. végi befejeződése okozta. Októberben a legnagyobb mértékben a közműépítő vállalkozások termelése maradt el az előző év azonos időszakitól.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 6,3, az egyéb építményeké 19,1, a speciális szaképítésé 12,1 százalékkal esett vissza.

A megkötött új szerződések volumene 11,9 százalékkal kisebb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 54,2 százalékkal.

Az egyéb építmények építésére vonatkozó szerződések volumene ezzel szemben 52,9 százalékkal emelkedett, aminek fő oka néhány, útépítésekre kötött nagy szerződés volt. Az építőiparban a nagy értékű, hosszú megvalósulási idejű szerződések hónapról hónapra jelentős változást okozhatnak a volumenindexekben.

Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

A mezőgazdasági termelői árak októberben 5,2 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 9,7 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 2,6 százalékos növekedéséből tevődik össze - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Tavaly októberhez képest a gabonafélék ára 12 százalékkal csökkent, a csoport mindkét főtermékének az ára esett: a búzáé 15, a kukoricáé 11 százalékkal. A gyümölcsök ára 11, a zöldségféléké 10 százalékkal csökkent, a burgonya ára 3,1 százalékkal nőtt.

Az élő állatok termelőiár-szintje 2,2, az állati termékeké 3,6 százalékkal emelkedett októberben éves bázison. A tej felvásárlási ára július óta nő, októberben 79 forint/liter volt, ami 2015 októberéhez képest 1,4 százalékos növekedést jelent.

A vágósertés ára 11 százalékkal nőtt egy év alatt, de szeptemberhez képest 25 forinttal csökkent kilogrammonként, így októberben 390 forint/kilogramm volt.

Az év első tíz hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 2,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi szinttől, ezen belül a növényi termékek ára 2,4, az élő állatok és állati termékeké 2,1 százalékkal csökkent.

Január-októberben a zöldségfélék ára 2,5, a gyümölcsöké 3,2 százalékkal csökkent, a vágósertésé 2,0 százalékkal nőtt a 2015 első tíz havival összevetve.

A tej árának az elmúlt hónapokban történt növekedése nem tudta kompenzálni az év eleji mérséklődését, így az az év első 10 hónapjában 9,2 százalékkal csökkent.

Címlapról ajánljuk
Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim

Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim

„Nem ismétlődhet meg az iraki káosz” – üzente Reza Pahlavi, az 1979-ben az iszlamisták által megbuktatott iráni sah fia, aki közölte: részt venne Irán átmeneti kormányzásában, ha Ali Hamenei ajatollah halála után megbukik az iszlamista rezsim. Népszavazással megerősített új alkotmányt, majd szabad választásokat szeretne.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×