Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Ettől félünk a legjobban

A magyar lakosság legnagyobb félelmei anyagi károkkal kapcsolatosak, és leginkább a családban bekövetkezett haláleset miatti anyagi bizonytalanságtól tartanak - többek között ez derült ki a Generali online reprezentatív kutatásából.

A felmérés rámutatott arra is, hogy a családban bekövetkezett halálesetből fakadó anyagi bizonytalanság miatt a nők jobban aggódnak (45 százalék), a férfiaknak viszont csak a 25 százaléka fél. Emellett az átlagnál jobban tartanak ettől az alapfokú végzettséggel (43 százalék) és a 120 ezer forint alatti jövedelemmel rendelkezők (45 százalék) is.

Az összegzés szerint a vizsgált 18-59 éves korosztály aggodalmai között élen jár a munkahely elvesztése által okozott anyagi bizonytalanság és lakáskár, illetve a baleset vagy betegség miatti munkakiesésből adódó anyagi bizonytalanság is.

A baleseteken belül leginkább a gyermekeket érintő (29 százalék), illetve a közúti balesetektől (21 százalék) tartanak a magyarok, a sportolás közben elszenvedett sérülés viszont csak keveseket aggaszt (7 százalék). Utóbbi az egyetlen, amitől a férfiak nagyobb százalékban tartanak, mint a nők, egyébként a hölgyeket minden jobban aggasztja, így például különösen a gyermekeket érintő (39 százalék), a közúti (28 százalék), a gyalogos (17 százalék) és a háztartási (17 százalék) balesetek bekövetkezése - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Az Egyesült és az Egyesült Államok megtámadta Iránt, válasziul Irán a térségben Izraelt és a térségben működő amerikai támaszpontokat lőtte. A támadásoknak főként Iránban vannak civil áldozatai. A közösségi médiát elárasztották a támadásokról készült videók.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×