Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Magyar-kínai egészségügyi befektetői konferencia Budapesten

Magyar-kínai befektetői konferenciát rendeznek hétfőn Budapesten, az eseményen a résztvevők egészséggel és életmóddal kapcsolatos projektekhez kereshetnek partnereket.

A rendezvény a két ország miniszterelnöke által 2014-ben aláírt kormányközi megállapodás részét képező gazdasági-egészségügyi terület fejlesztésének szellemében akarja segíteni a Magyarországon dolgozó kínai állampolgárok beilleszkedését, munkavégzését. Magyarországon először rendeznek ilyen jellegű konferenciát, amely mindazoknak kínál találkozási, kapcsolatteremtési, üzleti és társasági fórumot, akik az egészségügy-életmód területén érdekeltek.

A szervezők tájékoztatása szerint az eseményen várhatóan 150-en vesznek részt, így kínai befektetők, megvalósítható projekteket kínáló magyarországi üzletemberek, a hagyományos kínai és a nyugati orvoslás kiemelkedő szakemberei, továbbá a kínai-magyar üzleti kapcsolatok építésében érdekelt üzletemberek.

A tanácskozáson a résztvevők előadást hallhatnak egyebek mellett a magyar és kínai vállalkozások együttműködéséről, az új kínai befektetők tapasztalatairól, a kínai kormányzati lehetőségekről az európai befektetésekkel kapcsolatban, a magyar kormányzati törekvésekről a kínai kapcsolatok erősítéséért, az egészségipari együttműködési lehetőségekről és a hagyományos kínai gyógyászat magyarországi jövőjéről.

Emellett a rendezvényen elismeréseket adnak át a magyar-kínai orvosi-gyógyítói tevékenység példamutató végzéséért.

Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×