Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

ÁSZ: a hatóság megállapította az MNB korábbi jogosulatlan adatszolgáltatását

Az eljáró nyomozó hatóság megállapította, hogy a vizsgált 2007-2011 közötti időszakban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogosulatlanul szolgáltatott adatokat a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) magyarországi pénzintézetekről, ám a nyomozást megszüntette - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön.

Az ÁSZ tájékoztatása szerint a nyomozó hatóság a számvevőszék érvelését elfogadva határozatában kimondta, hogy az MNB adatszolgáltatást végző tisztviselői az adatszolgáltatásra vonatkozó jogszabályi felhatalmazással nem rendelkeztek, az adatszolgáltatáshoz az érintett pénzintézetek sem adták egyedi beleegyezésüket, így az érvényes jogcím nélkül történt, és az eljáró tisztviselők megszegték hivatali kötelességüket.

A nyomozó hatóság ugyanakkor nem tudta megállapítani azt, hogy a jogosulatlan adatszolgáltatás jogtalan előny szerzésére, vagy ugyanilyen hátrány okozására irányult, és azt sem látta bizonyíthatónak, hogy a jogosulatlan adatszolgáltatás súlyosan veszélyeztette az ország pénzügyi stabilitását - áll az ÁSZ közleményében.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×