Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
326.21
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

"Ki kell irtani" a busát a Balatonból

Szükség van a Balatonon a busahalászatra, hiszen ebből a betelepített halból még 1,5-3 ezer tonnányi található a tóban, és be kellene tiltani a környező halastavakban a busatenyésztést, mivel onnan érkezik az utánpótlás a Balatonba - nyilatkozta G. Tóth László, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének vezetője az MTI-nek.

A professzor szerint a későbbiekben elérhető lehet az a cél, hogy a tó halállománya önfenntartó legyen - vagyis ne legyen szükség se haltelepítésekre, se állományszabályozó halászatra -, de előbb "ki kell irtani" a nem őshonos, hidrobiológus és ökológus szempontból nemkívánatos busát a Balatonból.

Az intézetvezető szólt arról is, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-vel szoros együttműködést alakított ki a tihanyi kutató bázis, és tudomása szerint már jó ideje csak ökológiai célú halászatot folytat a társaság.

G. Tóth László elmondta azt is, hogy a busaállomány egy része a környező halastavakból jut a Balatonba. "A saját szemmel is láttam, hogy a Balaton dél-parti befolyóival kapcsolatban lévő, magántulajdonú halastavakból származik a Balaton mostani busaállományának egy része, onnan szökdösnek a kis busák a tóba".

A kutatók pár éve szorgalmazzák többféle fórumon, hogy ezeken a halastavakon állítsák le a busatenyésztést, de egyelőre nem született erről jogszabály - tette hozzá a professzor.

A szakember arról is beszélt, nem tartja szerencsésnek, hogy megszűnjön a halászat, vagy az állami tulajdonban lévő halgazdálkodás a Balatonon. "Igaz, vannak példák arra, hogy jól működik, amikor egy tavat horgászok irányítanak, ilyen például a Tisza-tó, de én félteném ettől a Balatont, hiszen ez egy több területet is kiszolgáló ökoszisztéma, amiből csak egyik a horgászat" - fogalmazott.

Az, hogy a Balaton vízminősége jó, azzal jár, hogy kevesebb a szerves anyag tartalma és kisebb a haleltartó képessége, és ha kevesebb a hal, az nem feltétlenül emberi beavatkozás eredménye - tette hozzá a limnológiai intézet vezetője.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×