Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.42
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Több mint kétszázezer céget érint a 2014-től előírt törzstőke-emelés

Több mint kétszázezer hazai kft-t - nagyjából az összes rendben működő cég felét - érinti a jövő március 15-én életbe lépő új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) törzstőke követelményre vonatkozó változása - derül ki a Céginfo.hu által csütörtökön közölt adataiból.

A céginformációs szolgáltatás MTI-hez eljuttatott közleménye emlékeztet: a kötelező törzstőke emelésről szóló moratóriumot tartalmazó törvényt idén október 28-án fogadták el a Parlamentben, mindezek alapján a Ptk. hatályba lépésétől még két év határidőt adnak a kft-knek a törzstőke 3 millió forintra emelésére, azonban sokaknál már 2014-ben aktuális lesz az új elvárások teljesítése.

Az új szabály szerint a kft-knek 2016. március 15-ig kell kötelezően megemelniük a törzstőkéjüket 3 millió forintra, a jegyzett tőke emelése azonban 2014. március 15. után egyből esedékessé válik, ha valaki társasági okiratot módosít, és azt benyújtja a Cégbíróságra. Azaz a törzstőke emelés nélkül nem tudják a cégjegyzéken a cégek átvezetni például az üzletrész értékesítést, ügyvezető változást, székhelyváltozást, telephelyváltozást. A 3 millió forint jegyzett tőkére emelés nélkül vélhetően vagy elutasítja a cégbíróság a változásbejegyzési kérelmet, vagy a cég dönthet a betéti társasággá vagy közkereseti társasággá történő átalakulásáról, ami meglehetősen költséges és időigényes könyvvizsgálót is igénylő eljárás.

A Céginfo.hu adatai szerint a jövő tavasztól élő hárommilliós szabálynak csak 170 ezer kft. felel meg, és csak a fővárosban 81 ezer céget érint a kötelező törzstőke emelés.

A közlemény emlékeztet, hogy 2007. szeptember 1-jén csökkentették 500 ezer forintra a kft-k törzstőkéjének minimumát, azóta összesen 213 ezer kft. alakult 3 millió forint alatti, és mindössze 24 ezer 3 millió forint, vagy annál nagyobb jegyzett tőkével. A plusz tőkekövetelmény összesen nagyjából 490 milliárd forinttal érinti a teljes magyar cégvilágot.

Azok a cégek, amelyek nem hajtják végre a kötelező törzstőke emelést, vagy nem alakulnak át bt-vé, kkt-vé, törvényességi felügyeleti eljárásra, bírságra, akár végleges törlésre számíthatnak.

A törzstőke emelése történhet a tagok pénzbeli hozzájárulásán kívül korábban eredménytartalékba helyezett eredmény terhére is, tehát a kft. saját nyereségéből is jegyzett tőkét emelhet, illetve lehetőség van a tagok részéről nem pénzbeli, apporttal történő jegyzett tőke emelésére is.

A jelenlegi, 2014. március 15-ig érvényes szabályozás szerint egyszemélyes kft. esetén 100 ezer forintot, többszemélyes kft. esetén pedig a pénzbetét felét kell ténylegesen beszolgáltatni bejegyzés előtt.

A közlemény rámutat: a törvény normaszövege szerint nem kell egyetlen forintot sem rendelkezésre bocsátani alapításkor a 3 millió forintos jegyzett tőkéből, a még be nem fizetett törzsbetét erejéig viszont felel a nem teljesítő tag a céges tartozásokért.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×