Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.53
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Varga: A GDP adatok a magyar gazdaság növekedését fogják visszatükrözni

A nemzetgazdasági miniszter várakozása szerint a csütörtökön napvilágra kerülő GDP adatok a magyar gazdaság növekedését fogják visszatükrözni.

Varga Mihály szerdán egy fővárosi eseményen újságíróknak arról beszélt: az idén 1 százalék körül, jövőre pedig 2 százalék körül növekedhet a magyar gazdaság. Szavai szerint a harmadik negyedéves növekedési adat is ezt fogja alátámasztani.

A miniszter azt mondta: a jövő évi optimizmust az erősíti, hogy a kormány egy jó állapotú gazdaságot hozott létre az elmúlt 3 év konszolidációja után.

"Növekednek a munkahelyek, stabilizálódik a gazdaság, kisebb mértékű az adósságunk, az infláció mértéke történelmi mélyponton van. Mindezek azt mutatják, hogy jövőre - ha nem is lesz kolbászból a kerítés -, de sokkal jobb helyzetben lesz az ország, mint idén" - fogalmazott a tárcavezető.

Szólt arról, hogy az alacsony infláció jó a családoknak, háztartásoknak, mert az áremelkedés ellen nagyon nehezen tudnak csak védekezni az emberek. Ebből a szempontból örömteli ténynek nevezte, hogy 1 százalék alá csökkent a magyar infláció mértéke. "Ez azt jelenti, hogy a forintunk az igenis egy szilárd, jó, értékálló pénzzé kezd válni" - mondta Varga Mihály.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×