Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.74
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Rehn: Szükség van a trojkára

Olli Rehn szerint Európának szüksége van a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bizottság összesített tapasztalataira az eurózóna válságának megoldásában.

Az unió pénzügyi biztosa a Reutersnek megküldött állásfoglalásában kiemeli: a három intézmény által 2010-ben létrehozott trojka lényeges eleme volt a Görögországot fenyegető válság kezelésének. A trojka által felügyelt országok, Görögország, Portugália, Írország és Ciprus, egyikében sem könnyű a helyzet, "de ezért még fontosabb, hogy a három intézmény egyesített, egymást kiegészítő tapasztalataira támaszkodhassunk" - hangsúlyozta Rehn.

Korábban Viviane Reding igazságügyi és alapjogi biztos azt mondta, hogy a trojka betöltötte szerepét, és fel kellene oszlatni, mert Európának nincs szüksége az IMF-re problémái megoldásában.

Rehn szerint a három intézmény "jól működött együtt gyakran a legnagyobb kihívást jelentő helyzetekben", és a trojka működésének átformálása legfeljebb a jövő feladata.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×