"Ezek az orákulumok, ezek a modern istenek, amelyektől immár nem csak a pénzügyi, de a reálgazdagság is reszket, nem látták előre az 1997-es pénzügyi válságot és semmit sem értettek az amerikai másodlagos jelzáloghitel katasztrófából, 2001-ben négy nappal csődbemenetele előtt még kedvezően jegyezték az Enron energiakereskedő céget, és az utolsó pillanatilg támogatták a Lehman Brothers bankot" - ezzel a távolról sem fényes egyenleggel indítja felháborodott hangú írását Bernard-Henri Lévy, hozzátéve, hogy a hitelminősítők az eurót övező jelenlegi válságból is kivették a részüket, hiszen a görög állampapírokat csaknem az utolsó pillanatig a legkedvezőbb besorolásúak között tartották.

A filozófus szerint mindez azt mutatja, hogy a szóban forgó társaságok valójában a hiteltelenség ügynökségeiként működtek, és ezen nevetni kellene, ha döntéseiknek nem lennének katasztrófális hatásaik. De hogyan működnek ezek a társaságok? Milyen szabályok alapján döntenek az egyes cégek, országok besorolásáról? Melyek a számítási módszereik?- teszi fel a kérdést a szerző. Ezt már senki sem tudja, ez a terület a fekete lyukra, a legsűrűbb homályra emlékeztet.

Bernard-Henri Lévy ezután az ügynökségek szakértőiről ír, megjegyezve, hogy azok egy része "junior" minősítő. Szerinte ezek a "kölykök" a Wall Street-et válságba sodró brókerek "ikertestvérei", és a Brett Easton Ellis amerikai író regényeiben megrajzolt túlpörgött és kokainozó hősökhöz hasonlítanak. Hogy milyen információk alapján döntenek és azokat ki szolgáltatta számukra, senki sem tudja, teszi hozzá.

A folizófus úgy véli, fontos szempont, hogy az ügynökségek elsősorban piacról élő vállalatok, amelyeknek más cégekhez hasonlóan költségvetést kell készíteniük, és elszámolással tartoznak részvényeseik felé. Pénzügyi egyensúlyuk az elvégzett minősítések számától, az azok által keltett visszhangtól függ, ezzel magyarázhatók szerinte például az új hírek drámai közlésmódja, vagy a megtervezett kiszivárogtatások.

E három cégből álló "oligopólium" a közérdek teljes megvetése mellett intézi saját ügyleteit, ami hátborzongató, írja Bernard-Henri Lévy. Mint ahogy az is, ahogyan ezeket az ügynökségeket megbízóik fizetik. Olyan ügyfelek bízzák meg ugyanis őket, amelyeket aztán megítélnek. Az ügynökségek adnak tanácsot a bankoknak, hogy miképpen alakítsák ki pénzügyi temékeiket, majd ugyanezek az ügynökségek minősítik a termékeket.

A filozófus szerint ebben a működési formában bíró és vádlott, tűzoltó és gyújtogató egy és ugyanaz, ami a legszégyenletesebb befolyással való üzérkedésre emlékezteti. Ha egy cégvezető meghamisítja a könyvelését, börtönbe kerül, de amikor egy Standard & Poor's-nál dolgozó beosztott téves minősítésével milliókat tesz földönfutóvá, azért senki sem vonja őt felelősségre, hiszen csak egy véleményről van szó - írja Bernard-Henri Lévy. Szerinte itt mutatkozik meg teljes nagyságában a zéró elszámoltathatóság elve, vagyis az, hogy nincs ami ezt az új erőt ellensúlyozza.

A fentiekből a filozófus számára az következik, hogy a hitelminősítőket ellenőrizni, szabályozni kell, hogy véget lehessen vetni az általuk gyakorolt diktatúrának, és addig is le kell őket minősíteni.