Infostart.hu
eur:
359.22
usd:
309.04
bux:
132118.01
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Két milliárd 160 millió forint tulajdonosi kölcsönt kap a Malév

Két milliárd 160 millió forint tulajdonosi kölcsönt kap likviditási gondjainak enyhítésére a Malév. Erről a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntött. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közölte: a hitelt a kormány által jóváhagyott 8,1 milliárd forint összegű, 3 éves lejáratú, évi 9,97 százalék kamatozású tulajdonosi kölcsönkeret részeként nyújtják.

A tájékoztatás szerint az Izlandról indult hamufelhő miatti veszteségek további beavatkozást is szükségessé tehetnek, de erről csak akkor döntenek, ha az Európai Unió kialakította álláspontját az ügyben. Közben a légitársaság közölte: az utasok száma 9 százalékkal, 45 ezerrel emelkedett, miközben a cég költségei az első negyedévben 3,3 milliárd forinttal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál.

A Malév hangsúlyozta: a kisebb flotta és kevesebb járat alacsonyabb kerozinköltséget jelentett, annak ellenére, hogy az üzemanyag ára 45 százalékkal emelkedett. A légitársaság 95 százaléknyi részvénye a február 26-án aláírt megállapodás szerint tőkeemeléssel került ismét állami tulajdonba.

Címlapról ajánljuk
Néhány napig kicsit a miénk is a gazdagok játékszere

Néhány napig kicsit a miénk is a gazdagok játékszere

A május 30-i, budapesti Bajnokok Ligája-döntő vitán felül a klubfutball-idény legnagyobb eseménye, nem kevesek szerint az esztendő legfontosabb európai sporteseménye. Az Infostart a hátralévő napokban sorozatban igyekszik felvázolni, miből nőtte ki magát ez a sorozat, mi volt az 1992-es nagy váltás oka és alapja, miért vált a legerősebb bajnokságokban akár a negyedik-ötödik hely elérése is „élet-halál” kérdéssé, kik voltak az eltelt immár több mint hetven év legfontosabb szereplői, s nem utolsósorban: miért kaphatta meg a klubfutball jelenében a legszűkebb elittől messze lévő Magyarország a rendezés jogát.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×