eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Nyilvántartási botrány: tagfelvételi zárlat az Erste Nyugdíjpénztárnál

Tagfelvételi zárlatot rendelt el az Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár mindkét ágánál a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, mert úgy ítélte meg, hogy a kassza a meglévő tagok követeléseit nem képes pontosan nyilvántartani, és a tagokkal való elszámolásokat sem tudja a jogszabályi előírásoknak megfelelően lebonyolítani.

A felügyelet 2009. május 14. és június 24. között célvizsgálatot végzett a pénztár mindkét ágánál, ami 2007. január 1-jétől a vizsgálat megkezdéséig tartó időszakra terjedt ki. A PSZÁF honlapján közzétett, július 16-ra datált határozat szerint a vizsgálat még nem zárult le, a megállapítások egy részét azért rögzítette - a szokásostól eltérően - közbenső jelentésben a felügyelet, mert olyan súlyú és jellegű jogsértéseket tapasztalt, amelyek a pénztár és a tagok érdekét súlyosan veszélyeztetik.

A pénztár 2009. január 1-jével új nyilvántartási rendszert vezetett be, a felügyelet szerint azonban nem mérte fel jól az ennek bevezetésével, illetve az elszámoló egységes rendszerre áttéréssel kapcsolatos feladatokat és kockázatokat.

A vizsgálat egyebek mellett megállapította: a pénztár az idén még nem dolgozott fel és könyvelt le tagdíjbevallásokat és befizetéseket egyéni számlára. A pénztár függőszámláján 2008. december 31-én 1,569 milliárd forint volt. Mivel az APEH-tól érkezett tagdíjátutalások jelenleg teljes egészében függő számlára kerülnek, ezért június 17-én már a teljes függő állomány meghaladta az 5 milliárd forintot, ami a felügyelet szerint súlyos pénztári működési kockázat.

A tagi érdeksérelmet az jelenti, hogy az egyéni számlára való jóváírás hiányában a jóvá nem írt összeg nem a tag által választott, illetve jogszabály által meghatározott portfolióban kerül befektetésre. Ezen túlmenően, ha a tagok tagsági jogviszonya ebben az időszakban szűnik meg, akkor az elszámolás tényleges anyagi kárral járhat. A felügyelet ezért a beérkezett bevallási és befizetési adatok feldolgozására és a jogszerű nyilvántartás megteremtésére szólította fel a kasszát, és intézkedési terv készítését írta elő, határidőt is szabva.

A PSZÁF mindkét pénztári ágon ellenőrizte a tagsági jogviszonyukat megszüntető, szolgáltatást igénybe vevő, illetve az önkéntes pénztári ágon a 10 éves várakozási idő lejártát követően rész-, vagy egész felvételt kérő tagokkal kapcsolatos elszámolásokat, s itt is sok szabálytalanságot talált. Az önkéntes ági kifizetésekkel kapcsolatban egyebek között megállapította: a kassza fizetett ugyan előleget a tagoknak, azonban a teljes és végleges elszámolás nem a jogszabályban meghatározott határidőben történt, továbbá a végelszámolás során megállapított árfolyam és a kifizetés között eltelt 18 napra a tagok nem kaptak hozamot.

A vizsgálat megállapította azt is, hogy a kassza a tagok által a magánnyugdíjpénztári ágazatban kezdeményezett 2009. évi portfolió váltásokat nem bonyolította le, ezek akkor fognak megtörténni, ha az elszámoló egység árfolyamokat és darabszámokat véglegesítik. A pénztár az esetleges tagi hozamveszteséget a működési tartalék terhére kívánja rendezni.

A felügyelet az önkéntes ág esetében kifogásolta az átlépőkkel való elszámolásokat is, a kassza megállapítása szerint nem határidőben, és nem a jogszabályban előírt árfolyamon számolt el a tagokkal.

A PSZÁF egyebek mellett arra kötelezte a nyugdíjpénztárat, hogy a tagsági viszonyukat 2009-ben megszüntető tagokkal kapcsolatos elszámolásokat mind a magán, mind az önkéntes ágazatban vizsgálja felül, és az esetleges eltéréseket rendezze. A magánnyugdíjpénztári ágazatban a pénztárnak át kell tekintenie a 2009. évi portfolióváltással kapcsolatos elszámolásokat, és ugyancsak rendeznie kell az eltéréseket. Az átlépő tagokkal kapcsolatos elszámolásokat mindkét ágban felül kell vizsgálni. Revízióra szorul a nyugdíjkassza 2009. első és második negyedévi jelentése is. A feladatok teljesítésének határideje szeptember 30.

A pénztár terjedelmes, 230 oldalas írásbeli észrevételt tett a jelentéshez - ezeket a felügyelet nem fogadta el -, illetve dokumentumokat csatolt hozzá.

A határozat indoklásából kiderül: a pénztár irányításával kapcsolatos témaköröket a közbenső jelentés nem tartalmazza, így a megállapított jogsértésekért esetlegesen fennálló személyi felelősség megállapítására nem került sor, erről a vizsgálatot lezáró határozatban dönt a felügyelet.

Az Erste Nyugdíjpénztár az alábbi állásfoglalást juttatta el szerkesztőségünkbe: "Az Erste Nyugdíjpénztár 2009-től a szolgáltatási színvonal emelése érdekében, illetve a korszerű nyilvántartási, adatbiztonsági elvárásoknak megfelelően új nyilvántartási rendszert vezetett be. A bevezetés egyik legfontosabb eleme a régi rendszerben szereplő adatállományok informatikai és számviteli migrációja, amelynek végleges lezárásáig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének kérésére tagfelvételi zárlat van hatályban. A 2009. július 23-ával induló zárlat ideje alatt keltezett belépési nyilatkozatokat a Pénztár egy tájékoztató levél kíséretében visszaküldi a pénztártagoknak. A Felügyelet és a Nyugdíjpénztár között az egyeztetés folyamatos, a PSZÁF rövid hatállyal dönt a tagfelvételi zárlat feloldásáról, amelynek várható időtartama 1-1,5 hónap."

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×