Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.15
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Hárommilliárdos adócsalást lepleztek le

Különösen nagy kárt okozó, hárommilliárd forintot meghaladó értékű csalás, adócsalás, továbbá a számviteli rend megsértése és okirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a vámhatóság három magyar állampolgár ellen - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális Parancsnokság megbízott parancsnoka hétfőn Győrött.

A két irányítót - egy szegedi és egy érdi embert - előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Az ügy felderítésében az adó- és a vámhatóság szorosan együttműködött - mondta a sajtótájékoztatón Fekete Attila.

Az alezredes tájékoztatása szerint egy Győr-Moson-Sopron megyei kft. bruttó áron számítástechnikai eszközöket vásárolt több mint ötmillió euró értékben, ezeket egy szlovák gazdasági társaságnak nettó áron értékesítette tovább, az általános forgalmi adót pedig visszaigényelte. A szlovák cég az árut nyomban továbbadta nettó áron két magyar cégnek, és több láncon keresztül adófizetés nélkül, színlelt belföldi beszerzésként újraértékesítették az eszközöket a kiinduló cégnek. Ezzel a módszerrel 260 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek 2006 és 2008 nyara között.

A vizsgálat arra is fényt derített, hogy a kft. még 2005-ben informatikai alkatrészeket értékesített egy nem létező szlovákiai gazdasági társaságnak, így több mint 50 millió forint áfa-fizetési kötelezettség terhelte az értékesítés után.

Két további magyarországi gazdasági társaságot is vizsgáltak. Ezek nevében mintegy 14 milliárd forintért számítástechnikai eszközöket vásároltak külföldről, de az adóbevallásokban a termékbeszerzéseket kizárólag belföldi vásárlásként tüntették fel, így a beszerzés utáni áfa-fizetési kötelezettségnek nem tettek eleget 2007 és 2009 között.

A nyomozás során kiderült, hogy a két gazdasági társaságot is az őrizetbe vett magyar állampolgárok irányították, szerb állampolgárságú vezetőik 200 euróért vállalták az ügyvezetői szerepkört. Az eddigi adatok szerint ebben az ügyletben 2,8 milliárd forinttal károsították meg az elkövetők a központi költségvetést.

Csiszár Csaba őrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális Nyomozó Hivatal parancsnoka közölte: az elmúlt napokban 38 helyen tartottak házkutatást és 250 millió forint értékű vagyontárgyat foglaltak le.

Sipos Jenő ezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője elmondta, hogy a lefoglalt ingatlanok, festmények, műtárgyak, luxusterepjáró és egy kis repülőgép, továbbá a bankszámlákon zárolt 90 millió forint a kár megtérülését szolgálja.

Tóth Miklós, az APEH Nyugat-Dunántúli Regionális Igazgatóság szakigazgatója a sajtótájékoztatón rámutatott arra, hogy ellenőrzéseik során új jelenségekkel találkoznak. Ezek jellemzője, hogy az ügyletekben "fehérgalléros" szereplők láncolatot alkotva összehangoltan működnek közre a bűncselekményekben. A láncolatok több régióra terjednek ki, és céljuk az, hogy a költségvetést "megcsapolják".

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×