Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.35
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Csányi: lassan vége az OTP elleni spekulációnak, nőni fog az árfolyam

Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint mind a bank részvényei, mind a régiós devizák alulértékeltek.

Tavaly október óta erős spekuláció folyt az OTP Bank részvényeivel szemben, úgy tűnik, most eljött a pillanat, amikor az eladási pozícióba beült spekulánsok már elkezdtek aggódni - kommentálta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az MTI-nek azt, hogy pénteken az OTP papírjai, miután több éves mélypontjukra jutottak, meredeken drágulni kezdtek a Budapesti Értéktőzsdén.

Csányi leszögezte: arra számít, az elkövetkező napokban jelentősen drágulni fognak a bank papírjai. Megerősítette, hogy a mostani árfolyam közelében a bank folytatni fogja a saját részvényei vásárlását, hiszen a hitelintézet könyv szerinti értékének alig harmadán mozognak a bank papírjai, és ez, valamint a bank jövedelemtermelő képessége kiváló befektetéssé teszik az OTP-részvényvásárlást.

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a bankpapírok erősödéséhez fűződő reményeivel együtt bízik abban is, hogy a közeljövőben megáll a forint folyamatos gyengülése, mert a forint és a régiós valuták értékelése sokkal rosszabb, mint amit a valóság indokol, és ezt szerinte a befektetők is hamarosan felismerik.

Ugyanakkor reményének adott hangot, hogy a gazdasági válságjelek már elegendőek voltak ahhoz, hogy az országgyűlésben a politikai pártok eljussanak arra a meggyőződésre, hogy meg kell tudniuk állapodni egy megfelelő válságkezelő programban. Amennyiben ez nem sikerül, akkor az egyetlen járható út az előre hozott választások mihamarabbi megtartása - mondta az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.

Arra a kérdésre, hogy mi értelmét látja előre hozott választásoknak akkor, ha - amint arról az ATV híradása beszámolt - szerinte a Fidesznek nincs gazdasági programja, az OTP elnök-vezérigazgatója leszögezte: ennél ő sokkal óvatosabban nyilatkozott, mindössze annyit mondott, hogy ilyen programot nem ismer. "Az interjúról készült összefoglaló nem azt adta vissza, amit mondtam" - szögezte le Csányi Sándor.

Csányi az MTI-nek elmondta: szerinte az országnak olyan válságkezelő programra van szüksége, amely képes határozottan visszafogni az állami kiadásokat, és ezzel egyensúlyba hozni a költségvetést, ugyanakkor megfelelő eszközöket talál a gazdaság élénkítésére, a gazdálkodási feltételek javítására. Szerinte ebből a szempontból előrelépés lenne mind a Bokros Lajos által az Élet és Irodalomban kifejtett elképzelés, miként a Reformszövetség javaslatcsomagja is.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×