Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
325.08
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Tízszer annyival nőttek nálunk a fogyasztási hitelek, mint Európában

Az európai fogyasztók egyre kevésbé számítanak arra, hogy növelni tudják a megtakarításaikat. A magyaroknak mindössze 6 százaléka tervez megtakarítást - derül ki a Magyar Cetelem Bank 13 országban végzett felméréséből. Lendvai János, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója szerint ebben az évben csökkenni fog a jelenleg 3700 milliárd forintos fogyasztási hitelállomány.

A fogyasztók részben azzal reagálnak a gazdasági válságra, hogy kevesebb megtakarítást terveznek - mondta az InfoRádiónak a Magyar Cetelem Bank elnök-vezérigazgatója, aki hozzátette: Magyarországon a megtakarítási szándék 2007-ben tíz, tavaly már csak hat százalék volt.

A pénzintézet által készített felmérésből kiderült, hogy a vizsgált 13 európai országban a fogyasztási hitelállomány csak minimálisan, négy százalékkal, Magyarországon viszont 2007-hez képest tavaly 38 százalékkal nőtt, de ennek legalább tíz százaléka az árfolyamváltozások következménye.  Lendvai János kiemelte: az első háromnegyed évben volt mérhető a növekedés, a tavalyi év utolsó negyedében azonban jelentősen csökkentek a fogyasztási hitelek.

A vezérigazgató hozzátette: csökken a hitelkérelmek száma, és szigorodnak a hitelbírálati feltételek is. Az összes fogyasztási hitelállomány január végén 3700 milliárd forint volt, amely az elnök szerint tovább fog csökkenni a következő időszakban. A visszaesés jelentősebb lesz az áruhiteleknél, a személyi kölcsönök pedig várhatóan az előző évi szinten maradnak - mondta, hozzátéve: a hitelkártya-forgalomban és a folyószámla hitelek terén növekedést várnak.

Lendvai János kiemelte: egyre több a nem fizető adósok száma, de a fizetésképtelenség nem elsősorban az új ügyfeleknél, hanem a korábban jól fizető adósoknál jelentkezik, mert közülük egyre többen kerülnek olyan helyzetbe, hogy nem tudnak fizetni.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×