Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.02
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Jelentős visszaesés a tőzsdén a nyitáshoz képest

Bár ígéretesen kezdődött a csütörtök a Budapesti Értéktőzsdén, zárásra mindössze 2,13 százalékkal volt magasabb a BUX a szerdai záró értéknél. Az OTP nullán zárt, az EGIS negatívba is átment.

A csütörtöki záráskor 13.684 ponton állt a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX. Az érték már csak 2,13 százalékkal haladja meg a szerdai zárót, holott korábban jelentős emelkedést mutatott a tőzsde.

A vezető részvények közül már csak a MOL, a Magyar Telekom és a Richter zárt pozitívan, az olajipari társaság 3,1 százalékos emelkedéssel 11.190 forinton állt meg, az MTelekom 2 százalékos emelkedés után 648 forinton áll, míg a gyógyszerészeti cég papírjai 27.260 forintba kerülnek, 3,7 százalékos emelkedés után.

Nullán zárt az OTP (3.550 forinton) és negatívba ment át az EGIS, előbbi 2,3 százalékot csökkent és a papírok 3.470 forintot érnek, utóbbi 1,1 százalékos csökkenés után 10.200 forintot ér.

Egy euró délután fél ötkor a budapesti bankközi devizapiacon 260 forintba került, a dollár pedig 201 forintba.

Pozitív kezdés

Az öt nagy cég mindegyike pozitívan kezdett: a MOL 6, a Magyar Telekom 3,9, a Richter 0,4, míg az Egis 2 százalékos pluszban kezdett. Nyitás után két perccel már fel is kellett függeszteni a kereskedést az OTP-papírjaival, azok ugyanis elérték a tíz százalékos emelkedést - ezt később megtette a MOL is.

Egy óra után csak egyik nagy részvény sem volt mínuszban. A MOL 7,6, a Magyar Telekom 3,5, az OTP 6,3, a Richter 2,3, az Egis 1,43 százalékos pluszban volt. A BUX 5 százalékkal emelkedett.

Pozitívan nyitott a New York-i tőzsde

Csütörtökön emelkedéssel nyitottak a vezető New York-i tőzsdemutatók, miután több központi bank is követte az amerikai Fed példáját, és kamatot csökkentett.

A kereskedés indításakor a tőzsde DJIA mutatója 198,73 ponttal, 2,21 százalékkal emelkedett, a Nasdaq piac mutatója 41,30 ponttal, 2,49 százalékkal nőtt. Nagyjából fél óra múltán a DJIA 2,22 százalékos, a Nasdaq mutató 2,64 százalékos emelkedésnél járt.

A csütörtöki amerikai nyitás után nagyjából fél órával a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek is emelkedtek: a londoni FTSE-100 mutató 2,12 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 4,08 százalékkal.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×