Infostart.hu
eur:
361.54
usd:
315.24
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Szinte hihetetlen: képek a másfél litert fogyasztó csodaautóról

Egy bajor cég olyan négyüléses turbódízel sportkocsit fejlesztett ki, amely száz kilométeren mindössze másfél liter gázolajat fogyaszt. Ha minden jól megy, az autó sorozatgyártása két éven belül megindul.

A környezetvédők szerint elsősorban a nagy német autógyártók lobbiereje miatt sikeredett meglehetősen szerényre az Európai Unió önmaga számára kitűzött széndioxid-kibocsátási terve.

Van azonban Németországban egy reménybeli autógyártó, aki nemrég mutatott be egy olyan sportkocsit, amelynek 160 kilométeres végsebességéhez hihetetlennek tűnő, alig másfél literes gázolaj-fogyasztás társul.

Az 1500 köbcentis, kéthengeres turbódízel motor az autó közepén kapott helyet és a takarékosság jegyében a kocsi - a légkondicionálótól eltekintve - spártainak mondható, így a súlyát is sikerült alig 450 kilóra fogyasztani.

Ez kevesebb, mint egy harmada egy hagyományos kétüléses sportkocsi súlyának.

Nem hagyományos forma

<

Puritán belső
(fotó: loremo.de) (képgaléria)

A könnyű, ám mégis kellően merev szerkezet érdekében a tervezők olyan autót alkottak, amit, ha majd megjelenik a piacon, mndenképpen szokni kell: nincs például hagyományos ajtaja - legalábbis oldalt nem.

Az első ülésekre úgy lehet bejutni, hogy az ember felhajtja a kocsi orrát - ilyenkor azzal együtt emelkedik a műszerfal és a kormány is.

Hátra egy hasonló módon felfelé nyíló tető alatt kell bebújni, ráadásul a hátsó ülések hátrafelé néznek. A húsz lóerős motor persze gyorsulási versenyekre sem nagyon nevezhet be, mert bő húsz másodperc alatt éri csak el a száz kilométeres sebességet.

Mindezekért kárpótolhat viszont a másfél literes fogyasztás és a tervezett, alig tizenegyezer eurós, vagyis kétmillió nyolcszázezer forint körüli ár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×