Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
319.69
bux:
151831.05
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Nincs egyetértés a szabadság kiadásáról

Nem sikerült egyetértésre jutni az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén a szabadság kiadására vonatkozó szabályok módosításáról.

Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a vitában emlékeztetett: a változtatásokról március 31-éig dönteni kell, ezért a kormánynak az erre vonatkozó törvényjavaslatot időben be kell terjesztenie az Országgyűlésnek.

Hozzátette: egyelőre olyan indítványt tesznek, amely részben már figyelembe veszi az eddigi szakmai viták tapasztalatait, de a kabinet kész a további egyeztetésre is.

A szabadság kiadására vonatkozó szabályok módosításra az Alkotmánybíróság kötelezte a parlamentet.

A munkáltatók megvennék

Eltérnek a tárgyaló felek elképzelései arról, meddig lehetne átvinni a következő évre a szabadnapokat - mondta az InfoRádiónak a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára.

Dávid Ferenc hozzátette: a kormány támogatta volna azon elképzelésüket, amely szerint a szabadnapok bizonyos időhatáron túl összegyűjthetők, majd egy tervezhető időpontban egyben kivehetők lettek volna, a szakszervezetek azonban ezt visszautasították.

A másik tervezetet, amely a szabadságok pénzbeli megváltásáról szólt, sem a munkavállalók, sem a kormány képviselői nem tartották elfogadhatónak - közölte Dávid Ferenc.

A vállalkozók szövetségének főtitkára szerint ez azért rossz döntés, mert lesznek olyan esetek, amikor a munkaadó legjobb szándéka ellenére sem tudja majd kiadni a szabadságot, vagyis elvesznek majd a dolgozók szabadnapjai.

A munkavállalók szerint alkotmányellenes

Az Autonóm Szakszervezetek elnöke szerint "elképesztő" a munkáltatók elképzelése, hogy meg lehessen vásárolni a fizetett szabadsághoz való alkotmányos alapjogot.

Borsik János az InfoRádiónak elmondta: nem tartottak felmérést a munkavállalók körében a kérdésről, mert a terv önmagában törvényellenes, és se az Alkotmánybíróság, se a szakszervezetek nem járulnának hozzá.

Úgy véli, a munkavállalók nagy része sokkal kiszolgáltatottabbak azoknál, akik felhalmozódott szabadságukat szívesen pénzzé tennék.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×