Infostart.hu
eur:
365.11
usd:
320.81
bux:
151491.71
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Jó üzlet az internetes forradalom

Több százmillió dollár értékű Google-részvényt kaptak a YouTube internetes videoportál feltalálói a két cég megállapodása alapján - derült ki most napvilágra került dokumentumokból.

Megéri internetes forradalmárnak lenni - mármint az új technológiák feltalálása. Korábban a népszerű, internetes telefon, a Skype alapítói kasszírozhattak komoly pénzeket, amikor az eBay megvette vállalkozásukat, decemberben pedig a rövid idő alatt kultikussá vált YouTube alapító jutottak milliókhoz.

Ez még szerdán derült ki, amikor a YouTube-ot megvásárló Google a szabályoknak megfelelően közölte a megállapodás adatait az amerikai Tőzsdefelügyelettel.

Ezek szerint a keresőprogram köré épülő cég több, mint másfél milliárd dollárt fizetett a videomegosztó oldalért, mindössze két évvel azután, hogy a YouTube feltűnt az interneten.

A tranzakció részeként a YouTube vezetői több millió dollár értékű Google részvényt kapnak. Chad Hurley, a YouTube vezérigazgatója például 345 milliót, Steven Chen, egy másik alapító pedig 326 millót.

Jól járt a videómegosztó portált annak idején felkaroló befektetőcég, a Sequoia Capital is, amely 442 milliót kasszírozott. No, és csurrant-cseppent a mezei alkalmazottaknak is.

A You Tube egy évvel ezelőtt vált igazán népszerűvé, amikor egyre több felhasználó kezdte el feltölteni saját készítésű, illetve kalóz felvételeit.

Utóbbiakat rendre eltávolították, de csak azután, hogy a szerzői jogok birtokosai panaszt emeltek. A Google most megígérte, hogy fel fog lépni a jogvédett anyagok illegális terjesztése ellen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés jöhet Európa tőzsdéin. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×