Infostart.hu
eur:
366.11
usd:
321.93
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

"A túlélés lehet a vállalatok célja"

Az elkövetkező két évben a vállalkozások célja a túlélés lehet - mondta a Magyar Nemzeti Bank igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Hamecz István hozzátette: a konvergenciaprogram hatására csökken a vállalati beruházások száma.

A szakember szerint romlik majd a vállalatok profitszerző képessége. Egyrészt azért, mert az adók emelése miatt növekednek a költségeik, másrészt a belföldi piac szűkülésével kevesebb bevételre tesznek szert a következő két évben a cégek.

Mindezek hatására a magyar gazdaság lassabb ütemben fejlődik a jövőben, mint a környező országoké. Az igazgató hozzátette: az ország részben most fizeti meg azt, hogy az elmúlt öt évben a költségvetési hiány 3-ról 10 százalékra emelkedett.

Az emelkedés ugyan gyorsította a gazdasági növekedést, most azonban kiderült, hogy hosszabb perspektívában sokkal kisebb ütemben tud növekedni a magyar gazdaság.

Hamecz István szerint az export azonban 10 százalékkal is bővülhet jövőre, így azok a vállalatok vannak kedvező helyzetben, amelyek külföldi piacra is termelnek.

A Magyar Nemzeti Bank igazgatója szerint az európai uniós pénzek nem lesznek közvetlen hatással a gazdaság növekedésére. Mint mondta, a korábban csatlakozott országok példája azt mutatja, hogy hiába támogatott az unió egy iparágat, a helyi kormány a kiegyenlítődés érdekében egy másikat preferált. Így az országok szintjén az uniós preferenciák elmosódtak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×