Infostart.hu
eur:
360.86
usd:
316.76
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

A fiatalokat nem érdeklik a természettudományok

Egyre kevesebb fiatal akar a természettudományokkal foglalkozni, aminek egyik következménye, hogy a mérnökök száma csökken Magyarországon - mondta az InfoRádióban Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia elnökhelyettese.

Hozzátette: a tőkebehozatal egyik korlátjává vált az egyre súlyosabb szakmunkás- és mérnökhiány.

Kroó Norbert szerint a tudásalapú társadalom kialakításának egyik feltétele lenne a tudományos kutatásra fordított pénz növelése.

Hangsúlyozta, nem csak a vasutakat vagy a közutakat kell fejleszteni.

Egy ország fejlődésének éppígy feltétele a tudomány fejlesztése is - tette hozzá.

Az elnökhelyettes szerint Magyarországon a vállalatok hozzáállásán is kellene javítani.

Míg az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában tanszékeket vagy akár egyetemeket is létrehoznak a nagyvállalatok, vagy támogatják működésüket, Magyarországon erre még nem sokat áldoznak - mondta Kroó Norbert.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×