Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
319.96
bux:
151707.99
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Tovább zuhan a forint: hol a vége?

A kedd esti záráshoz képest újabb két forinttal gyengült a forint árfolyama. Szerdán délben egy euró már több mint 267 forintba került. Elemzők szerint a forint leszakadni látszik a többi régiós valutához képest.

Tovább folytatódott a forint gyengülése szerda délelőtt, a nap közepén egy euróért már több mint 267 forintot kellett fizetni.

A helyzetet rontja, hogy felerősödtek az amerikai kamatemeléssel kapcsolatos találgatások, melyek hatással vannak a feltörekvő piacok valutáira is, ráadásul a lengyel zloty is válságba került.

Kedden a Magyar Nemzeti Bank elnöke azt mondta: a hónap elején átrendeződött a helyzet a világgazdaságban, az Európai Központi Bank, valamint az amerikai FED is megemelte a kamatot, ezért elindult a tőkeáramlás ezekbe a térségekbe. Ennek hatására a közép-európai térség valutái gyengültek.

Március közepére ez némileg átalakult, csak Magyarország és Lengyelország fizetőeszköze gyengült, míg végül már csak a forint vesztett értékéből.

Járai Zsigmond kedden úgy vélte, hogy a forintgyengülés múló rosszullét volt, de nem tudhatjuk, hogy nem az infarktus előjeleként-e.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Erre vártunk 20 éve: visszatér az európai útra a magyar gazdaság?

Erre vártunk 20 éve: visszatér az európai útra a magyar gazdaság?

Adásunk első felében egy rég, egészen pontosan 20 éve nem látott eseményről számolunk be: kedden az MNB Monetáris Tanácsa az inflációs cél csökkentéséről döntött, ami 2028-tól lesz érvényes. Hasonlóra 2005 óta nem volt példa - hogy most mi történt, és mi a helyzet az alapkamattal, arról Beke Károlyt, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdezzük. 

 A folytatásban a magyar vendéglátás keserű helyzetéről beszélgetünk Herczeg Zoltán gasztronómiai szakértővel, aki a Dining Guide étteremkalauz felelős kiadója is. A friss kiadvány összeállításakor azzal szembesültek a szakemberek, hogy egyre súlyosabb probléma van a szektorban: jelentősen csökken a fizetőképes kereslet, a középosztály egyre kevésbé tudja eltartani az éttermeket, kevés új hely nyit, és fájóan hiányoznak a minőségi középkategóriás vendéglátóhelyek a piacról. A beszélgetésben - a gazdasági vonatkozások mellett - természetesen megnéztük az idei díjazottakat is, és a piacon megjelent új, izgalmas konyhákra is kitértünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×