Infostart.hu
eur:
387.46
usd:
330.76
bux:
0
2025. december 19. péntek Viola
Nyitókép: Unsplash.com

Ha hiszi, ha nem, cammog az ország felé egy viharzóna

Hevesebb zivatarok kialakulására figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, hétfőn az ország nyugati felében, kedden az északkeleti vármegyékben alakulhatnak ki heves zivatarok, amelyeket viharos szél és jégeső is kísérhet.

A meteorológiai szolgálat előrejelzésében azt írta, a hét első napján hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyék területén, ezért ezekre a vármegyékre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Kedden Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék területén kell számítani hevesebb zivatarokra.

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutánig nem valószínű zivatar az országban. Ezt követően előbb a Dunántúlon, a késő esti óráktól már a középső országrészben, majd hajnaltól az északkeleti megyék kivételével másutt is egyre többfelé alakulhatnak ki zivatarok, amelyekhez általában viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, jégeső és intenzív csapadék társulhat. Az északkeleti országrészt várhatóan kedden délután érik el a zivatarok.

Hétfőn késő este elsősorban a Dunántúlon, kiemelten annak nyugati, északnyugati részén heves zivatarok kialakulásához is alkalmasak lesznek a légköri feltételek.

A heves zivatarokat erősen viharos - az óránkénti 90 kilométeres sebességet meghaladó - szélrohamok, illetve akár 3-5 centimétert elérő, néhol esetleg ezt meghaladó átmérőjű jég kísérheti. Ezeken a tájakon az egymást követő zivatarcellákból néhol 30-40 millimétert meghaladó csapadék is lehullhat.

Kedden napközben a Dunától keletre kiemelten a Dunakanyar, az Északi-középhegység térségében, illetve az Alföld keleti részén is előfordulhatnak heves zivatarok.

A meteorológiai szolgálat felhívta a figyelmet arra, hogy az időjárási helyzet függvényében hétfő este, késő este a Dunántúl északnyugati felén piros riasztást is kiadhatnak.

Hétfőre a legmagasabb (piros) figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék területén, itt a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: siker, nem veszi el Brüsszel Oroszország pénzét, a V3 pedig kimaradt a hadikölcsönből

Orbán Viktor: siker, nem veszi el Brüsszel Oroszország pénzét, a V3 pedig kimaradt a hadikölcsönből

A befagyasztott orosz vagyon felhasználása Ukrajna céljaira hadüzenetként értelmezhető, azonnal belerántott volna bennünket egy háborúba, ettől sikerült megóvni magunkat, ez egy nagyszerű siker - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben péntek hajnalban.

Fenyőfaválasztás körüli mizériák – számos tévhitet cáfol az ökológus

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatója szerint érdemes alternatív karácsonyfa-megoldásokban is gondolkodni, de ha valaki élő fenyőt vásárol, akkor lehetőség szerint Magyarországon termesztett, ne túl nagyméretű fenyőt válasszon, amit az ünnepek után komposztálhat. Aszalós Réka az InfoRádióban elmondta: a műfenyők nagyrészt PVC-ből készülnek, ami nem lebomló műanyag, így egy idő után a műfenyő olyan hulladék lesz, ami szennyezi a környezetet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.19. péntek, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×