eur:
394.86
usd:
371.69
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor
Nyitókép: Magyar Bocuse d'Or Akadémia

Kezdődik a Bocuse d'Or budapesti kontinensdöntője

A magyar versenyző, Dalnoki Bence csütörtökön lesz versenyben.

Szerdán és csütörtökön rendezik meg tizenhét nemzet - köztük Magyarország - csapatainak részvételével a budapesti Hungexpón a világ legrangosabb szakácsversenyeként számon tartott Bocuse d'Or európai kontinensdöntőjét.

Budapest 2016-ban már megrendezhette a szakácsverseny európai döntőjét, akkor Széll Tamás vezetésével Magyarország az első helyen végzett. A Bocuse d'Or Europe történetében először Budapest adhat otthont másodszor is a finálénak.

Idén a magyar versenyző Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje lesz, commis-ja (segédje) pedig Nyikos Patrik. Széll Tamás coachként segíti a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina, így ő képviseli majd Magyarországot a nemzetközi zsűriben.

A kontinensdöntőkből 24 csapat, ezek közül 10 európai induló jut a Bocuse d'Or 2023-as, lyoni világdöntőjébe.

Az európai mezőnyből Olaszország már korábban visszalépett, Oroszország és Ukrajna pedig a jelenlegi háborús helyzetben nem tud elindulni. Lettország és Szlovákia először vesz részt a megmérettetésen.

A verseny első, szerdai napján sorrendben Lengyelország, Észtország, Dánia, Franciaország, Szlovákia, Svájc, Izland és Belgium csapatai versenyeznek, majd csütörtökön Finnország, Spanyolország, Magyarország, Hollandia, Nagy-Britannia, Lettország, Norvégia, Törökország és Svédország képviselői következnek.

A hagyományoknak megfelelően a csapatoknak két ételt kell készíteniük a verseny során.

Az idei tányértéma alapja három kézműves módon termesztett, magyar burgonyafajta, a Coronada, az Anuschka és a Madison lesz, a hústál témája pedig a magyar konyha egy másik jellegzetes alapanyaga, az őzhús, konkrétan az őzgerinc és az őzcomb lesz. Ezt a fogást háromféle körettel kell tálalni, az egyiknek tartalmaznia kell tejfölt és túrót is.

Minden csapatnak 5 óra 35 perc áll rendelkezésére a versenyfogások elkészítésére, miközben ügyelniük kell a konyhai tisztaságra és a pazarlás elkerülésére is, hiszen mindezeket - a szabályok pontos betartásával együtt - külön, konyhai zsűri ellenőrzi.

A Bocuse d'Or kontinensdöntőjét ezúttal is a Sirha Budapest nemzetközi gasztronómiai szakkiállítás keretében rendezik meg, amelyre 18 országból 300 kiállító érkezett idén.

A Sirha során más gasztronómiai rendezvényekre is sor kerül, többek között a Sirha Budapest Desszert Versenyre, a Közétkeztetési Szakácsversenyre, az Innovációs Termékversenyre, a Pataki János cukrászati emlékversenyre és a Sirha Coffee Challenge-re.

Idén először mutatkozik be hangsúlyosan a magyar bortermelés is a szakkiállításon, az Agrármarketing Centrum ugyanis a Sirha Budapesten rendezi meg a Hungarian Wine Summitot, száz nemzetközi borszakember meghívásával. A Sirhán nyolcvan-kilencven magyar borászat kap bemutatkozási lehetőséget sétálókóstoló keretében, emellett tokaji bor- és pezsgőbárral, valamint a fontosabb szőlőfajtákat és borstílusokat bemutató mesterkurzusokkal várják a látogatókat.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×