Focilabda méretű óriási mohaállatot akasztottak horogra a Pilismaróti-öbölben. A faj jövevénynek számít, természetes ellenségét nem ismerjük. Már a Ráckevei-Soroksári Duna-ágon (RSD), a Tisza-tónál és most a Dunánál is történt észlelés – írja cikkben a pecaverzum.hu.

Egyre jobb terjed Magyarországon az óriás mohaállat – emlékeztetnek –, amely valójában a nevével ellentétben parányi élőlény, de telepekbe összeállva már hatalmas „gombócot” formáznak.

Illés Noémi a családjával horgászott a Dunán, az óriás mohaállatot 19 óra 30 perc körül fogták. „Első ránézésre nagyon rémisztő volt, aztán már nem annyira. Elkezdtünk kutatni mi is, hogy mi lehet. Aztán édesapámat hívtam, és ő mondta, hogy ez az a moha fajta, amiről már olvasott korábban. Az állaga undorító volt: zselés, kocsonyás. A botot, amire rátapadt, ahogy mozgattuk, úgy mozgott ez a labda kinézetű moha is egyben” – nyilatkozta a Pecaverzumnak Noémi.

Erről a mohaállatról van szó:

Általában a mohaállatok sok millió éves múltra tekintenek vissza. A Tisza-tóban pár éve felfedezett és idén már szép számmal előforduló óriás mohaállatot (Pestinatella magnifica) azonban először megközelítőleg 150 éve fedezték fel Észak-Amerikában, hazánkban pedig először tíz éve Ráckeve környékén.

A képek láttán a Magyar Haltani Társaság (MHT) elnöke megerősítette a Pecaverzumnak, hogy valóban egy óriás mohaállatról van szó. Bár jövevényfajnak számít, és egyre terjed Magyarország, úgy tűnik, még nem kell félni tőle. „Nem tudunk róla, hogy ökológiai szempontból jelenleg problémás lenne” – fogalmazott Harka Ákos.

A faj magyar neve kissé megtévesztő, ugyanis a mohaállatok mindössze néhány milliméteresek, óriási legföljebb a telepük lehet, amelynek felületén tíz-húsz példányonként kisebb egységekbe, egymástól világosabb határvonallal vagy sekély árkokkal elkülönülő rozettákba tömörülve ezerszám zsúfolódhatnak össze.

A telep belsejét viszonylag kemény, kocsonyás anyag tölti ki, melyet a szorosan egymáshoz tapadó egyedek termelnek. Ezek a helyváltoztatásra képtelen egyszerű élőlények csillókoszorújuk segítségével az enyhén áramló vízből szűrik ki szerves törmelékből és még parányibb élőlényekből álló táplálékukat, s megnövekedve főként bimbózással szaporodva gyarapítják, növelik a telepet.

Az óriási mohaállatok érzékenyek a hidegre. Amikor ősszel lehűl a víz, a telepek szétesnek, az állatkák elpusztulnak, de az általuk már korábban létrehozott többsejtű szaporítóképletek, a mindössze félmilliméteres, de a fagyokat is elviselni képes sztatoblasztok biztosítják a faj túlélését.