Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
326.12
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Rossz a gyerek? Lehet, hogy nem alszik eleget!

A rendszeres kiadós alvás is segít abban, hogy ne legyen hiperaktív a gyerek vagy javuljon rossz magaviselete - derült ki egy finn vizsgálatból.

A Helsinki Egyetem és a finn Nemzeti Intézet kutatói 280, 7 és 8 éves gyerek alvási szokását vizsgálták meg. A kísérletben résztvevő gyerekek mindegyike egészséges volt, de a szakértők azt akarták megtudni, hogy azokon, akik a legkevesebbet aludtak, vajon mutatkoznak-e a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) jelei.

A szülőknek kérdőívet kellett kitölteniük arról, hogy milyenek gyerekük alvási szokásai, majd hét napon keresztül megfigyelték, hogyan alszanak a kicsik, akikre egy szerkezetet is felszereltek, amely pontosan le tudta mérni, mennyi időt töltenek alvással.

A kutatók először is azt találták, hogy a szülők úgy hiszik, gyerekük többet alszik, mint amennyit a mérőeszköz mutat. Szerintük ez azért lehet, mert sokszor az ágyba kerüléstől mérik az időt, pedig akkor a gyerek még gyakran csak pihen vagy olvas, de nem alszik.

A szülőket a gyerekek viselkedéséről is kérdezték. A vizsgálatból kiderült, hogy azok, akik a mérőeszköz szerint 7,7 óránál kevesebbet aludtak, hiperaktívabbak és lobbanékonyabbak voltak.

Az elégtelen alvás növeli a viselkedési problémákat - összegzi a kutatás eredményét a vizsgálat vezetője, Dr. Juulia Paavenonen, aki azonban hozzátette: további kutatásokra van szükség, hogy megerősítsék az alváshiány és a hiperaktivitás közötti összefüggést.

A szakértő mindenesetre azt tanácsolja a szülőknek, hogy akár már félórányi extra alvás éjszakánként növelheti a gyerekek teljesítőképességét és javíthatja a reakcióidejüket.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×