Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
326.1
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Kevesebben vesznek e-matricát

A járművezetők mintegy 6 százalékkal kevesebb e-matricát vásároltak 2009 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest, ezzel megtörni látszik az e-matricák eladásának 5 éve tartó növekedése - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK Zrt.). Az év eddigi értékesítési adatai szerint - 2008 hasonló időszakához viszonyítva - 4 százalékkal, 19 milliárd forintra csökkent a bevétel.

A legszembetűnőbb csökkenés a havi és a heti, valamint a teherautók számára érvényes 1 napos e-matricák forgalmában tapasztalható: az elsőből 8, a másodikból 16, a harmadikból pedig ugyancsak 8 százalékkal fogyott kevesebb az év első három hónapjában.

A kereslet visszaesése a 4 napos úthasználati jogosultságoknál is megfigyelhető: 4 százalékkal csökkent eladásuk, míg az éves e-matricák eladott darabszáma egy százalékkal nőtt.

Az értékesítési adatok csökkenő tendenciáját még az sem tudta ellensúlyozni, hogy a húsvéti hosszú hétvégén jóval több e-matricát vásároltak az autósok, mint egy évvel korábban. Ez számokban kifejezve 24 százalékos darabszám- és 16 százalékos bevétel-növekedést jelent.

Az értékesítési adatok csökkenése mellett az ÁAK Zrt. kezelésébe tartozó autópálya-szakaszok forgalma is ellentétes irányú változást mutat az elmúlt évek töretlen növekedési trendjéhez képest. A legnagyobb visszaesés az országon áthaladó tranzitforgalom lebonyolításában kiemelt szerepet játszó M1-es autópályán figyelhető meg, amelyen 2009. január-márciusban átlagosan 5-10 százalékkal közlekedett kevesebb jármű, mint az előző esztendő hasonló időszakában.

Ugyancsak jelentős, 5-10 százalékos visszaesés mutatkozik az M0-ás autóút déli szektorának forgalmi adataiban. Stagnálás figyelhető meg az M3-as és az M7-es autópályák esetében is, ami szintén trendfordulót jelez az évek óta tapasztalható erőteljes növekedéshez képest.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×