Infostart.hu
eur:
385.61
usd:
332.45
bux:
121077.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

A Dagály szeptember végéig nyitva lesz

Vége a strandszezonnak: a római, a csepeli, a Paskál és a Palatinus hétfőig, a Dagály szeptember végéig lesz nyitva - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. osztályvezetője.

Mogyorósi Ferenc az InfoRádióban elmondta: az idén csaknem 20 százalékos volt a forgalomnövekedés a tavalyihoz képest, vagyis körülbelül 600 ezren strandoltak Budapesten.

Az osztályvezető hozzátette: az idény kezdetén mintegy 20 és 30 százalék közötti forgalomnövekedésre számítottak, bár volt olyan strand, ahol a bevételek már júliusban meghaladták az egy évvel korábbit.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Felejthető éven vannak túl az ingatlanbefektetések

Felejthető éven vannak túl az ingatlanbefektetések

A korábbi évektől elmaradó hozamokkal zárták a tavalyi évet a magyar ingatlanalapok, kétszámjegyű nyereség elérésére nemigen volt lehetőségük a magyar lakossági befektetőknek, de az ingatlanalapok időnként a kihívásokkal teli környezetben is képesek voltak az állampapírokénál magasabb hozammal gazdagítani a befektetőiket. Mutatjuk, mely alapokkal lehetett a legjobban keresni – a több szempont mentén szűkített mezőny első helyét a Gránit Alapkezelő egyik alapja szerezte meg. Ha a pénzáramlásokat nézzük, ott már kedvezőtlenebbek a folyamatok, a befektetők régóta kifelé veszik a tőkét az ingatlanalapokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×