Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Veszélyes a gyermekekre a zsírszegény diéta

Miközben a szülők egyre jobban tartanak attól, hogy gyermekük elhízik, egy kutatás kimutatta, hogy sok gyermek manapság nem jut annyi zsírhoz, amennyi az egészséges fejlődéséhez kellene.

Egyesült államokbeli kutatók szerint nem használnak elhízott gyermeküknek azok a szülők, akik zsírszegény diétát alkalmaznak.

A Pennsylvaniai Egyetem kutatói által megvizsgált gyermekek csaknem egyharmada túl kevés zsírt fogyasztott.

Vizsgálatokkal mutatták ki, hogy a gyermekek a kalóriabevitelhez képest több zsírt égetnek el, mint a felnőttek. A kicsiknek emellett az egészséges fejlődéshez is szükségük van zsírra.

A kutatásba 10 gyermeket és 10 felnőttet vontak be, akiknek étrendje hasonló volt. Miközben azt vizsgálták, hogy mennyi zsírt égetnek el, a kísérlet résztvevői nem sportoltak.

Kiderült, hogy a gyermekek arányaiban több zsírt égetnek el, így náluk az elhízottak esetében sincs szükség olyan zsírszegény diétára, mint a felnőtteknél.

A táplálkozáskutatók azonban arra figyelmeztetnek: bár szükség van a zsírra, célszerű ezt természetes élelmiszerek segítségével bevinni a szervezetbe. Azaz a gyermekeknek inkább olajos halat ajánlanak, és nem chipset.

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×