Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
330.52
bux:
116513.19
2026. január 12. hétfő Ernő

Két héttel korábban kezdődik a szüret

Badacsonyban a szokottnál két héttel korábban, kedden kezdődött a legkorábban érő európai szőlő, a Csabagyöngye szüretelése - mondta az InfoRádiónak a Varga pincészet borásza. Varga Bálint közölte: a történelmi borvidékeken kevés kárt tett a tavaszi fagy és a nyári hőség, így csak kisebb mennyiségbeli visszaesésre számítanak.

Általában augusztus 8-10-e körül kezdődik a Csabagyöngye szüretelése, ám ebben az évben már július végén, kedden elkezdték szedni a szőlőt - mondta a Varga pincészet borásza.

Varga Bálint kiemelte, hogy nem a nyári hőség miatt kezdődött hamarabb a szüret, hanem a hosszú, meleg tavasz miatt, amely meggyorsította a virágzást. A júliusi 40 Celsius-fokos hőmérséklet inkább késleltető hatású volt - tette hozzá.

A Varga pincészet borásza közölte, hogy a korábban kezdődött szüret más szőlőfajtákra is vonatkozik, így a napokban megkezdődik az Irsai Olivér szürete.

A történelmi borvidékeken és a Balaton körül az aszály nem okozott jelentős károkat - hangsúlyozta Varga Bálint. Mennyiségbeli csökkenés lesz, de a minőség nem változik - tette hozzá.

Ha ez a kellemes nyári meleg folytatódik, az idei borok minősége megközelítheti a 2006-os kiemelkedő évjáratét - emelte ki a Varga pincészet borásza.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×