Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
321.92
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Rendőrök és mentők az elkövető körül Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasház előtt 2023. január 12-én éjjel. Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták.
Nyitókép: MTI/Mátyus Tamás

Letartóztatták és elmegyógyintézetbe vitték a rendőrökre támadó férfit

Letartóztatták azt a férfit, aki a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelt, két másikat pedig megsebesített.

A Budai Központi Kerületi Bíróság több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig. Annak helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki.

A közlemény szerint az ügyészség "szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatást - orvosi szakvélemény alapján az ülésen ezt azzal kiegészítve, hogy a letartóztatás végrehajtási helyeként a bíróság az IMEI-t jelölje ki".

A bíróság megállapítása szerint "a megalapozott gyanú - mint a kényszerintézkedés általános feltétele - a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján észszerű kétely nélkül fennáll, ezen kívül

az ülésen a gyanúsított tényfeltáró, beismerő vallomást tett".

A fentieken kívül a terhelt ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy párhuzamos büntetőeljárás folyik garázdaság vétségének gyanúja miatt - áll az Infostartnak is elküldött közleményben.

A gyanúsított tehát személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig a másik büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt - mutattak rá a közleményben.

Hozzátették, a gyanúsított nyilatkozata szerint alkalmi kábítószerfogyasztó, amely tény a bűnismétlés veszélyét szintén fokozza.

"A fentiek, valamint a terhelt által a cselekménye körülményeiről és motivációjáról tett nyilatkozat alapján a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bűnismétlés veszélye reális és közeli a férfi esetében" - írta az ügyészség.

Tudatták, hogy

a végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Az ügyészség az esetről korábban beszámolva azt írta: január 12-én este állampolgári bejelentés miatt érkezett ki a rendőrség a XI. kerületi, Lecke utcai társasházhoz, amelynek a rendőrökre is támadó lakója kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját. Az intézkedés közben a 35 éves férfi próbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező mindhárom rendőrt megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel. A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás, és meghalt - fűzték hozzá.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×