Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.72
bux:
146000.8
2026. november 3. kedd Győző
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai a Liszt Ferenc-repülőtérnél 2016. március 25-én, a kettes fokozatú terrorkészültség elrendelése utáni harmadik napon. Március 22-én Brüsszelben két helyszínen történt robbantásos merényletben legalább 31 ember életét vesztette és 316-an megsebesültek, közülük 121 embert még kórházban ápolnak, 63-an intenzív ellátásra szorulnak. Két magyar sérültet kórházban ápolnak.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Iszlám Államhoz köthető magyar fiatalt fogtak el

A mostani eset összefügg a nyári üggyel, amelyben V. Kende több terrortámadást tervezett.

A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthető magyar fiatalt fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) - mondta a TEK főigazgatója.

Hajdu János az M1-en a napokban történtekről kifejtette: ez az ügy összefügg a júniusban elfogott, magát iszlamistának valló, fiatal magyar férfi ügyével, aki többféle terrortámadást tervezett Magyarországon. V. Kende kommunikációelemzése során találták meg beszélgetését a most elfogott T. Dominikkal. Ezzel egyidőben a német rendőrségtől is érkezett információ, miszerint a férfi különböző dzsihadista harcra buzdító anyagokat osztott meg online. Az IP-címet azonosították Magyarországon. Az elfogott férfi több mint ezer fájlt mentett le a legkegyetlenebb kivégzési módokról, terrorpropagandáról. A férfi olyan oldalakat is elért, amelyekhez rendszergazdai hozzáférés szükséges - mondta a TEK főigazgatója, aki kérdésre megerősítette: az Iszlám Állam propagandacsatornájáról van szó.

Azt mondta: T. Dominik nem tartott a radikalizálódás és merénylet-tervezés folyamatában még olyan messze, mint V. Kende, de ha most nem fogják el, "egyenes út" vezetett volna odáig.

A főigazgató elmondta:

a 23 éves, magát muszlim vallásúnak valló férfi magyar, édesapja is Magyarországon született, de családja algériai gyökerekkel rendelkezett.

A fiatalnak nagyon nehéz a családi háttere - emelte ki, megjegyezve: a terrorszervezetek pont az ilyeneket keresik, akik reményvesztettek, úgy érzik senkik.

Hajdu Jánost annak kapcsán kérdezték, hogy egyre aktívabb az online térben a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet. Kiemelte: a terrorfenyegetettség nem szűnt meg, átalakult. Az online radikalizáció nyomán sokkal gyorsabb elkövetések vannak. Ha egy fogékony fiatalt elérnek, utána napokon, heteken belül merényletet hajthat végre. Egészen addig viszont a hatóságok, családjuk, környezetük számára is láthatatlanok lehetnek. Elképzelhető, hogy csak az elkövetés napján jelenik meg az online térben, ezért is nehéz a merényletek megakadályozása - fejtette ki.

A TEK főigazgatója szerint szinte minden az interneten zajlik. Hangsúlyozta: az európai közösség felkészült a terrorveszély kezelésére.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Sorsdöntő naphoz érkezett Amerika: egy területen már megvan a győztes, izzik az internet a csatatérállamokban

Sorsdöntő naphoz érkezett Amerika: egy területen már megvan a győztes, izzik az internet a csatatérállamokban

Ma félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban, ahol többek között a Képviselőház mind a 435 helyéről, a Szenátus 37 helyéről és 36 állam kormányzójáról is döntenek a szavazók. Az előrejelzések egyértelműen a demokratáknak kedveznek, a Silver Bulletin választási modellje 95 százalékos esélyt ad a képviselőházi többségükre, a szenátusban pedig 78 százalékra teszi a fordulat esélyét. Egy demokrata többségű kongresszus jelentősen megnehezítheti a Trump-kormány következő két évét, mert beleszólhat a kinevezésekbe és a költségvetésbe, valamint nyomást gyakorolhat az iráni háború lezárására is. A Google Trends adatai alapján megéztük, hogyan alakult az internetes érdeklődés a választások idején, valamint, hogy a két párt iránti érdeklődés milyen képet mutat az egyes csatatérállamokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×