eur:
413.49
usd:
398.27
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola

Hatalmas kárt okoztak a szabolcsi kórházaknak a trükközők

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt, jelentős vagyoni hátrányt, valamint nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, illetve kísérlete miatt azt a három vádlottat, akik 2010 és 2012 között károsították meg több tízmillió forinttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházakat működtető holdingot. Az ítélet nem jogerős.

A bűncselekményt a vádlottak tettesként vagy bűnsegédként követték el. A törvényszék első fokon Dr. K. Zoltánt 3 év, Á. Gábort 1 év, R. Bernadettet 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, illetve az első-, és a másodrendű vádlottat 3 és 1 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta.

A törvényszék a harmadrendű vádlott szabadságvesztésének végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztette, a másodrendű vádlott esetében ugyanakkor elrendelte a Fővárosi Törvényszék által kiszabott 2 éves börtönbüntetés utólagos végrehajtását. A vádlottaknak 600 ezer forint bűnügyi költséget kell megfizetniük - közölte a törvényszék.

A bíróság kisebb pontosítások mellett elfogadta a vádirati tényállást.

Eszerint dr. K. Zoltán, az intézményeket működtető holding vezetőjeként a harmadrendű vádlottal olyan megbízási szerződést kötött, mely a munkakörében ellátandó feladatokkal azonos tevékenységeket tartalmazott, így ugyanazokra a feladatokra tulajdonképpen két szerződés vonatkozott. A szerződés alapján R. Bernadett 2010-től másfél év alatt 4 és fél millió forintot kapott az elsőrendű vádlott által aláírt teljesítési igazolások alapján - tudósított a szon.hu.

A második vádpont szerint az elsőrendű vádlott az irányítása alatt álló gazdasági társaság nevében úgy írt ki közbeszerzési pályázatot egy vezetésirányítási szoftver beszerzésére, hogy tisztában volt azzal, nem lesz rá szükség, mert egy komplex fejlesztés során hamarosan új szoftvereket vezetnek be. Á. Gábor – aki az elsőrendű vádlott ismerőse és a szoftver fejlesztője volt – segítséget nyújtott abban, hogy az elsőrendű vádlott a piaci értéknél jóval nagyobb áron rendelje meg azt a szoftvert, melynek fejlesztését korábban egyszer már megfizette a társaság. Dr. K. Zoltán vagyonkezelői kötelezettségét megszegve 25 és fél millió forint vagyoni hátrányt okozott.

A harmadik vádpont szerint dr. K. Zoltán 2011. márciusában egy gyógyszerautomata kialakítására és üzemeltetésére írt ki közbeszerzést. A tesztüzem folyamán műszaki problémák léptek fel, de a az ÁNTSZ által előírt létszámot sem tudták biztosítani a működéshez. A problémákról az elsőrendű vádlottnak tudomása volt. A nyertes céggel 2011 nyarán szerződést kötöttek, de 2012 februárjától nem üzemeltették az automatát, visszatértek a kézi gyógyszerosztásra. A szállítási szerződés alapján a szerződés 5 éves futamideje alatt csaknem 702 millió forint kár érte volna a kórházat, ami azért maradt el, mert a dr. K. Zoltánt követő vezető megtagadta a számlák kifizetését. A kórházat ténylegesen 43 millió forint kár érte, de a vádlottak szándéka 731.981.900 forint vagyoni hátrány okozására irányult.

A bíróság az eljárás során számos tanút hallgatott meg és több szakértőt rendelt ki. A tanúvallomások és a szakértői vélemények alátámasztották a bűncselekmények elkövetését. Az ítélet indoklásában elhangzott: dr. K. Zoltán vezetőként egyértelműen megszegte vagyonkezelői kötelezettségét. A tanács elnöke hozzátette: tudni lehet, hogy a kórházakra egyébként is nehéz gazdasági helyzet jellemző, a vádlottat a büntetőjogi felelősség alól pedig az sem mentesíti, hogy számos szakemberrel volt körbevéve. Az állami vagy önkormányzati intézményt működtető társaság vezetőivel szemben egyébként a törvény magasabb elvárásokat támaszt a vagyonkezelés gondosságát illetően.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség 3 nap gondolkodási időt kért, a vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek.

Címlapról ajánljuk
Olaf Scholz nagy fordulata: Donald Trumppal akar közös Ukrajna-politikát

Olaf Scholz nagy fordulata: Donald Trumppal akar közös Ukrajna-politikát

Rendkívüli változás körvonalazódik a parlamenti bizalmi szavazáson megbukott, de a február végi választásokon újrainduló német kancellár külpolitikájában. Olaf Scholz az elmúlt három évben az amerikai elnök, Joe Biden legszorosabb európai szövetségese volt, nem titkolva, hogy neki szurkolt a novemberi elnökválasztáson. Most azonban fordult a kocka, és új szövetségesként már a hamarosan hivatalba lépő új elnökre, Donald Trumpra számít.

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Hatalmas az érdeklődés: ezrek rohanták meg a Demján Sándor Programot

Hatalmas az érdeklődés: ezrek rohanták meg a Demján Sándor Programot

A vállalkozások támogatását és fejlesztését célzó Demján Sándor Program 8+1 eleme közül a már meghirdetett, és előregisztrációval nyitva álló lehetőségek iránt jelentős az érdeklődés - tudtuk meg Szabados Richárdtól. A Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a Portfolio-nak adott interjújában konkrét jelentkezőszámokat is megosztott. Szabados Richárd beszélt az aktuális gazdasági környezetről, az elmúlt három hónap országjárásával kapcsolatos tapasztalatairól, a vállalkozásokat érintő akcióterv részleteiről, feltételrendszereiről. Kiderült az is, hogy a tőkeprogram újraszabása azzal is jár, hogy új szereplő érkezik be ezen a téren, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara formájában. Azt is megosztotta lapunkkal, hogy nem tartja kizártnak, hogy a megvalósuló Nemzetgazdasági Minisztérium és Pénzügyminisztérium beolvadás komoly adminisztrációcsökkentéssel jár majd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×