Infostart.hu
eur:
362.27
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Mentők és baleseti helyszínelők 2019. augusztus 31-én Budapest XIV. kerületében, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél, ahol gyermeket gázolt halálra egy autó.
Nyitókép: Mihádák Zoltán

Pszichológus segít L. L. Junior fián

Szakember segítségére van szüksége a hatéves gyermeknek öccse pénteki temetése előtt.

Pénteken helyezik örök nyugalomra L.L. Junior kisfiát, akit a múlt szombaton gázolt halálra egy autó Zuglóban. A zenész menedzsere elmondta a Blikknek, hogy ügyfele pszichológust keresett a tragikus balesetet végignéző gyermekének, hogy feldolgozhassa az őt ért traumát. Az elmúlt néhány napban nem kerülhetett sor arra, hogy Lacika találkozzon a terapeutával. Ennek ellenére L. L. Junior folyamatosan konzultál a szakemberrel, hogy az ő segítségével készítse fel a kisfiát öccse temetésére.

"Teljesen érthető, hogy Junior félti a fiát, hiszen felnőttként is nagyon nehéz megélni egy temetést, gyerekként pedig minden bizonnyal még nehezebb" – mondta az énekes jogi képviselője, Mester Csaba. Az ügyvéd hozzátette: napokon belül beadják a bíróságra azt az indítványt, amelyben kérvényezik, hogy határozatlan időre L.L. Junior legyen a fia gondviselője és a gyermek nála lakjon, ne az édesanyjánál, Csillánál. A zenész volt szerelmét hibáztatja a tragédia miatt, szerinte az édesanya a felelős gyermekük haláláért, mert nem fogta a kezét a zebránál.

A lap által megkérdezett klinikai szakpszichológus szerint a gyermek számára a halál még nem tűnik végleges állapotnak, ezért a temetés félelemmel, szorongással tölti el. Fontos, hogy a gyerekben keletkezett félelmeket felismerjék és feloldják a ceremónia előtt.

Mint ismert, szombaton gázolták halálra Zuglóban a zenész négyéves gyermekét, Dávidot. Az autós szabályosan közlekedett, a kisfiú szaladt ki az útra. A tragédia után L. L. Junior szívbemarkoló üzenettel búcsúzott. Majd kedden már úgy nyilatkozott a zenész, hogy a nagyobbik gyermeket magához vette, mert az édesanya pszichés állapota nem teszi lehetőség, hogy gondoskodjon róla. Nem sokkal később L. L. Junior volt felesége, aki a gyermekekkel volt szombat este, amikor a tragédia megtörtént, a Facebookon egy személyes hangvételű nyílt levelet tett közzé.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×