Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
Budapest, 2016. március 9. Koós János énekes, humorista, színművész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban az Express, egy 1962-ben alakult egykori könnyűzenei együttes történetét idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Nyitókép: Koós János énekes, humorista, színművész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban az Express, egy 1962-ben alakult egykori könnyűzenei együttes történetét idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Nagyon rosszul van Koós János özvegye

Dékány Sarolta teljesen összetört párja elvesztése után.

A legendás táncdalénekes, Koós János március elején , 81 éves korában hunyt el. A művész felesége, Dékány Sarolta összetört a tragédia után.

"Szörnyen nehéz mindezt feldolgozni, ha fel lehet egyáltalán. Nagyon rosszul vagyok”

– mondta a Story-nak a gyászoló özvegy.

Koós János két nappal az előtt halt meg, hogy haza akarták volna engedni a kórházból. Az énekest a szíve vitte el.

"Úgy ment el, hogy tulajdonképpen körül volt véve orvosokkal, akik ki-be rohangáltak a kórteremből, láttam is, hogy élesztgetik. Volt hát remény, de sajnos hamar elillant” – mesélte az özvegy, aki a temetéstől is retteg, mert soha nem beszéltek a férjével az elmúlásról, így mindent neki kell intéznie.

Az énekestől március 20-án a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×