Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
312.71
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Poloskákkal árasztotta el az önkormányzat épületét egy elégedetlen ügyfél

Újra megnyithatták azt az amerikai önkormányzati épületet, ahol egy elégedetlen férfi a múlt héten több mint száz poloskát engedett szabadon.

A férfi pénteken sétált be a Maine államban lévő Augusta önkormányzatának egyik épületébe, hogy segítséget kérjen a lakásában lévő poloskák eltávolításához. Mivel a lakásban már korábban végeztek rovarirtást, az illetékesek nem segítettek neki, hogy más otthonra leljen - mondta el kedden Matt Nazar városfejlesztési igazgató.

A férfi később a rendőrséggel közölte: azt akarta, hogy az önkormányzati illetékesek ugyanazt érezzék, amit ő érzett a lakásában - mondta az igazgató, és rossz helyre irányított, szokatlan dühnek nevezte az ügyfél reakcióját.

Az önkormányzat illetékesei remélik, hogy a rovarirtóknak sikerült elpusztítani az épületben elengedett valamennyi poloskát.

A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott arról, vádat emelnek-e a férfi ellen.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×