Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Győrfi: Még nem tudni, milyen súlyos a tömegbalesetben megsérültek állapota

Négy ember a helyszínen meghalt, tizenhárom sérültet vittek kórházba az M43-as autópályán, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely közelében szerda reggel történt tömegbaleset helyszínéről - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A Digi24 román televízió öt áldozatról tesz említést.

Győrfi Pál elmondta: a helyszínre Csongrád és Békés megyéből érkeztek mentőegységek, összesen tíz mentőkocsival látták el a sérülteket. Négy embernél már csak a halál beálltát tudták megállapítani a mentők.

A helyszínről összesen tizenhárom embert vittek kórházba. Közülük tízen Szegedre, hárman a makói kórházba kerültek. Hogy mennyire súlyosak a sérüléseik, azt a kórházi vizsgálatok állapítják majd meg - mondta Győrfi Pál, hozzátéve: voltak akiknél csonttörés, illetve belső sérülés gyanúja is fennállt, de voltak akik vélhetően zúzódásokkal megúszták a balesetet.

Az M43-as autópályán hét jármű ütközött össze a sűrű ködben szerda reggel. A mentés órákon át tartott.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint, a baleset 7.30 körül történt az M43-as autópályán a határtól 1 kilométerre. Az elsődleges adatok szerint két román kamion, két kisteherautó, egy román busz és két bolgár kisteherautó ütközött össze. A balesetben négyen meghaltak, tizenegyen megsérültek.

A magyar hatóságok felvették a kapcsolatot a román és bolgár konzulátusokkal. A busz olyan utasaiért, akik nem sérültek meg a balesetben, mentesítő járat érkezett, amely rendőri felvezetéssel, a nagylaki közúti határátkelőn keresztül tovább szállította őket - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

A Digi24 román hírtelevízió azt közölte: Aradról három rohammentőt és három mentőautót küldtek a helyszínre. A televízió úgy tudja, öten vesztették életüket a tömegbalesetben.

Címlapról ajánljuk
Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Radikálisan átírják a milliárdos állami ingatlanbeszerzések szabályait

Radikálisan átírják a milliárdos állami ingatlanbeszerzések szabályait

Újabb uniós irányelv mentén szigorítaná a kormány a hazai szabályozást: nyilvánosságra került az energiahatékonysági törvény módosításának tervezete. A jogszabálycsomag célja, hogy az állami szférában megvalósuló, uniós értékhatárt elérő ingatlanbeszerzések és -bérlések kötelezően környezetbarát pályára álljanak. A jövőben a közpénzből gazdálkodó szervezetek főszabály szerint már csak szigorú energetikai követelményeknek megfelelő, közel nulla energiaigényű épületek mellett köteleződhetnek el, közvetlenül ösztönözve a fenntarthatóbb ingatlanpiaci működést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×