Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
316.44
bux:
0
2026. augusztus 12. szerda Klára

Hárommilliárdos pénzmosás ügyében nyomoznak

Pénzmosás gyanúja miatt vádemelést javasol egy bűnszervezet ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Hegyes Sándor, az ügy előadója azt mondta: a gyanú szerint a szervezet pénzügyi tanácsadás címén több, a gazdasági életben jelentős forgalmat bonyolító társaság adóalapját csökkentette fiktív cégek által kiállított számlák és szerződések felhasználásával, mintegy 3 milliárd forint értékben.

A szakember emlékeztetett: két éve érkezett bejelentés a rendőrséghez arról, hogy egy férfi gyanúsan nagy összegeket vesz fel egy cég számlájáról, amelyről kiderült, hogy két hajléktalan a tulajdonosa, és nem végez valós gazdasági tevékenységet. Hozzátette: a rendőrség 48 emberrel szemben javasolt vádemelést, ketten előzetes letartóztatásban vannak.

Hegyes Sándor hangsúlyozta: az eljárás során a bűnszervezet vezetőjének mintegy 200 millió forintos vagyonát zár alá vették, és 17 millió forint készpénzt is lefoglaltak a nyomozók. Az adóhatóság 32 cégnél folytatott adóvizsgálatot, a 3 milliárd forint adóhiányon felül 350 millió forint adóbírságot is kiszabtak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×