Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
314.6
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Öt gyerekholttestet találtak a borzalmak házában

Legalább öt gyerek maradványait találták meg abban a Jersey szigeti otthonban, ahol február óta tart a kutatás a bántalmazás áldozatai után. Az elhunyt gyerekek 4 és 11 év közöttiek voltak.

A rendőrség legalább öt gyermek holttestének maradványait találta meg a Jersey szigetén álló Haut de la Garenne gyermekotthonban, nem valószínű azonban, hogy megkezdődik a nyomozás a gyilkosságok ügyében, mert nem lehet megállapítani, mikor haltak meg az áldozatok.

Az egykori otthonban, ahol rendszeresen kínozták, és szexuálisan bántalmazták a gyerekeket, a rendőrök eddig 65 tejfogat és száznál több csontot találtak. Eddig száz egykori bentlakó vallotta azt, hogy bántalmazták az otthonban az 1960-as évek és 1986 között.

A fogakról bizton állítják a rendőrségi szakértők, hogy azokat a gyerekek halála után húzták ki. A csontdarabok közül eddig kettőt azonosítottak: az egyik egy gyerek lábából, a másik pedig a fülből való.

A rendőrök azt is bizonyítani tudják, hogy a csontokat és a fogakat megpróbálták elégetni, méghozzá valamikor az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején.

Bár a megtalált maradványok ügyében nem tudnak gyilkossági nyomozást indítani, olyan bizonyítékok vannak, amelyek "alapvetően megerősítik" a bántalmazás vádját - hangsúlyozta a vizsgálatot vezető Lenny Harper.

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn és kedden kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a sűrű hetet, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

John Stuart Mill már 1848-ban a „barbárság” maradványának tartotta a nemzeti valutákat, és a magyar gazdaságtörténet lassan őt igazolja. Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy Magyarország nem tudott élni az önálló valutával, a független monetáris politika sokszor nem megvédett minket, hanem elmélyítette a válságokat. Ma, amikor egy új gazdaságpolitikai irány alapján megnyílt az út az euró felé, az EU-párti fordulat és a csatlakozási szándék a legfőbb geopolitikai horgonyunkká lépett elő. Az optimális valutaövezetek elmélete azonban rámutat a folyamat kockázataira is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×