eur:
401.4
usd:
365.66
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc

Sikerélmény a rendőröknek: elkapták a részeg rablót

Könnyű dolga volt a salzburgi rendőrségnek egy postarablást követően: az elkövető a sikeres akció után hullarészegre itta magát.

Az osztrák sajtó beszámolói szerint a 39 éves férfi napközben jó néhány sört legurított, majd nem sokkal zárás előtt beállított egy salzburgi postafiókba, és egy pisztollyal hadonászva a kasszában lévő pénzt követelte, amelyet meg is kapott.

A rabló a pénzzel gyorsan kereket oldott, így hiába igyekeztek a rendőrök, nem tudtak a nyomára akadni.

A férfi a sikeres rablás után a közelben lévő szállodába ment, ahol átöltözött, magához vett néhány száz eurót a zsákmányból, majd sorra látogatta a környékbeli kocsmákat. Éjfélre hullarészegre itta magát, összeesett egy mellékutcában, és elterült a járdán.

Egy bártulajdonos riasztotta a rendőröket, akik a postai alkalmazottak személyleírása alapján felismerték a rablót. A zsebében megtalálták a szállodai szoba kulcsát is, a szobában pedig a pénz nagy részét, valamint a bűncselekményhez használt fegyvert, amelyről kiderült, hogy egy játékpisztoly volt.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×