Infostart.hu
eur:
359.51
usd:
309.17
bux:
132342.31
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Gusztus dolga: felívelőben a patkányhús

Thaiföld szegényebb területein régóta fogyasztanak patkányt az emberek. Ez a szokás egyre inkább terjed az ázsiai ország más részein is.

Az utak szélén patkányt kínálók legnagyobb örömére egyre nagyobb a kereslet a rágcsálók iránt, mivel az emberek kezdik megszeretni a patkányhús ízét.

A rágcsálókat először vízbe fojtják, majd megnyúzzák, azután nyersen vagy evésre készen - főzve, sütve vagy grillezve - árulják. Egy kilogramm belőle nagyjából 800 forintba kerül.

Jobb, mint a csirke - idéz a BBC egy elégedett vásárlót. Egy árus szerint az egyik legjobb falat az állat mája.

Ízletesebb, mint a többi hús. Semmi nem versenyezhet vele - tette hozzá Sala Prompim árus.

Elmondta azt is, hogy csak olyan állatokat árul, amelyeket a rizsföldeken fogtak el, városi patkányok nem kerülnek a serpenyőjébe. Az árus közölte: van olyan nap, amikor száz kilogramm patkányhúst ad el.

Címlapról ajánljuk
Néhány napig kicsit a miénk is a gazdagok játékszere

Néhány napig kicsit a miénk is a gazdagok játékszere

A május 30-i, budapesti Bajnokok Ligája-döntő vitán felül a klubfutball-idény legnagyobb eseménye, nem kevesek szerint az esztendő legfontosabb európai sporteseménye. Az Infostart a hátralévő napokban sorozatban igyekszik felvázolni, miből nőtte ki magát ez a sorozat, mi volt az 1992-es nagy váltás oka és alapja, miért vált a legerősebb bajnokságokban akár a negyedik-ötödik hely elérése is „élet-halál” kérdéssé, kik voltak az eltelt immár több mint hetven év legfontosabb szereplői, s nem utolsósorban: miért kaphatta meg a klubfutball jelenében a legszűkebb elittől messze lévő Magyarország a rendezés jogát.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×