Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Szakadékba zuhant egy teherautó, 85 zarándok életét vesztette

Szakadékban zuhant hindu zarándokokat szállító teherautó India északnyugati részén, a rendőrség szerint legalább 85 ember életét vesztette, és 46-an megsebesültek a balesetben.

Radzsiv Duszot rendőrségi illetékes szerint a baleset péntek éjjel történt, a teherautó sofőrje elvesztette uralmát a jármű fölött, amikor éles kanyart vett a hegyvidéki Rádzsasztán államban található Nagbavdzsi falunál. A hindu zarándokokat szállító teherautó áttörte a védőkorlátot, és 24 méter mély szakadékba zuhant.

A mentők darukkal, mesterséges megvilágítás mellett kutattak az éjszaka folyamán az áldozatok után, eddig 85 holttestet találtak, 46 sebesültet pedig kórházba szállítottak.

A rendőrségi tisztségviselő szerint a szerencsétlenül járt teherautó eredetileg hatalmas konténerek szállított, ezúttal azonban 145 utas tartózkodott rajta. A teherautó sofőrje ajánlotta fel, hogy három környékbeli falu zarándokait ingyen elviszi Ramdev templomába, amely mind a hinduk, mind pedig a muzulmánok körében becsben tartott szentély: évente közel negyedmillió zarándok keresi fel szeptemberben a tíznapos zarándoklat ideje alatt.

A túlzsúfolt járművek és a vakmerő gépkocsivezetők sok közúti balesetet okoznak Indiában, ahol általában elöregedett járművekkel és rossz állapotban lévő utakon közlekednek.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×