Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Kigyulladt egy panelház Budapesten

Tűz ütött ki a főváros XV. kerületében, egy Páskom parki panelházban. Egy ember meghalt.

A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője közölte: a legmagasabb, ötös fokozatú riadót rendelték el, a helyszínre 120 tűzoltó érkezett.

A házból nagyjából harminc lakót kellett kimenteni - mondta el Molnár Péter.

Molnár Péter közölte: gondot okozott, hogy a parkoló autók miatt a tűzoltóság járművei nehezen közelítették meg a panelházat.

A tűzoltók az egyik erkélyen egy holttestre bukkantak. A lépcsőház szellőztetését megoldották, a tetőablakokat kinyitották.

A XV. kerületi alpolgármester az InfoRádióban elmondta: 17 sérült van, közülük négyet kórházba vittek.

Gyurcsánszky János közölte, hogy valamennyi lakástulajdonossal megbeszélik, hogy van-e éjszakára szállása, akinek nincs, azt az önkormányzat helyezi el.

Az InfoRádió tudósítója elmondta: a hatodik emeleten keletkezett a tűz, a füst onnan terjedtek feljebb. A tízemeletes épületet kordonnal vették körbe.

A helyszínen megjelent Demszky Gábor főpolgármester is, aki közölte: a főváros is kész szállást adni azoknak, akik nem tudnak hol éjszakázni.

Ha kíváncsi az InfoRádió helyszínen készült képriportjára, kattintson ide!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter szerint most jönnek a kritikus napok, épül a fenékküszöb Paksnál

Tisza-kormány: Magyar Péter szerint most jönnek a kritikus napok, épül a fenékküszöb Paksnál

Magyar Péter miniszterelnök szerint kedd és szerda lesz a kritikus nap a Duna vízállása és a Paksi Atomerőmű számára, de aztán csapadék jöhet legnagyobb folyónk vízgyűjtőjén, és újra emelkedhet a vízszint. Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap elindult. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×