"Az emberi vadon legújabb meglepetése, a borzalmak tanyájának, a cinkotai öreg háznak véres titka" - számolt be a Pesti Hírlap 1916. május 14-ei száma arról, hogy az addigra - a hadsereg hivatalos közleménye szerint - a háborúban elhunyt katona, Kiss Béla házának fészerében hét bádoghordóban egy-egy, tartósítószerben ázó női holttestre bukkantak.
Az élénk figyelemmel kísért nyomozás aztán kiderítette, hogy a fess, mulatozós munkásember hirdetés útján ismerkedett meg későbbi áldozataival, főleg cselédlányokkal.
A jóhiszemű leányoktól a bádogos előbb valamilyen ürüggyel megszerezte megtakarított pénzüket, majd a falujába hívta, megfojtotta, és mindmáig kiderítetlen okból tartósította őket.
Legenda lett belőle
"A rendőrség sosem akadt a nyomára, és a holtteste sem került elő, így elmaradt az igazságszolgáltatás katarzisa" - említ egy legendaképzésre csábító momentumot Réz György újságíró-helytörténész, aki a leghírhedtebb cinkotai ügyét kutatta az ezredfordulón.
Ez a tény inspirálja könyve megírásában Jean-Marie Parasie-t is, aki - mint a HVG-nek elmondta - művében azt vizsgálja, "mitől különb Kiss sorozatgyilkostársainál".
Figyelemre méltó, hogy bár a hivatalos katonai jelentés szerint a hadifogságba esett bádogos 1915. február 5-én tífuszban hunyt el a szerbiai Valjevóban, de a rendőrség nem zárta le az aktáját: felmerült ugyanis, hogy az első világháború forgatagában új személyazonosságot szerzett, és eltűnt.