Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
313.43
bux:
151309.09
2026. szeptember 11. péntek Teodóra
A Wizz Air légitársaság utasszállító repülőgépe leszálláshoz készül a Debrecen Nemzetközi Repülőtérre 2023. január 10-én. Ezen a napon a légitársaság pilótái gyakorló repüléseket végeztek a légikikötőnél.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Félelem a levegőben – pilótabravúr Budapesten

Pánik tört ki a Wizz Air Marosvásárhelyről Budapestre tartó járatán április 30-án, miután az erős szélnyírás miatt a pilótának kétszer is meg kellett szakítania a leszállást a Liszt Ferenc repülőtéren. A gépnek végül csak a harmadik megközelítés után sikerült épségben földet érnie.

A landolás idején, 15 óra 45 perc körül Budapest és a környező települések, Vecsés és Ecser térségében rendkívül erős szél uralkodott. A légitársaság tájékoztatása szerint a gyorsan változó irányú és erőteljes szélmozgás, az úgynevezett szélnyírás tette szükségessé az átstartolásokat, ami szerintük egy gyakori és biztonsági szempontból indokolt eljárás - írja az index.hu

Az utasok beszámolói szerint a fedélzeten hatalmas volt a félelem, amelyet fokozott a bizonytalanság: sokan sérelmezték, hogy a kritikus percekben nem kaptak azonnali tájékoztatást a személyzettől. Az egyik szemtanú rokona szerint

órákba telt, mire a leszállás után a pánikba esett utasok megnyugodtak.

A szakmai protokoll szerint azonban a pilóták helyesen jártak el. Gulyás Zoltán pilóta kifejtette, hogy ilyen vészhelyzetben a gép biztonságos irányítása az elsődleges feladat, a tájékoztatás csak ezután következhet. Mint mondta, a szél miatt fennállt a veszélye, hogy a gép a betonhoz csapódik vagy nem tud a pályán maradni, ezért az újbóli felemelkedés volt az egyetlen biztonságos opció.

A személyzet tagjai hangsúlyozták, hogy az átstartolásokat követően a vezető légiutas-kísérő, majd a kapitány is tájékoztatta az utasokat a kényszerű manőver okairól, és kérték a fegyelmezett várakozást az újabb kísérletig.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter fontos bejelentést tett a dízelüzemű gépjárművek tulajdonosai számára - videó

Magyar Péter fontos bejelentést tett a dízelüzemű gépjárművek tulajdonosai számára - videó

A kormány arról döntött, hogy támogatást nyújt csaknem egymillió dízelüzemű gépkocsi tulajdonosának és a családjainak – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán. A maximum 150 lóerős, dízel üzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek.

Budapesten a világ szeme: Tajti-Márton Anita magyar érmeket vár az este kezdődő atlétikai Világdöntőben

Péntek este kezdődik a háromnapos, naponta háromórás atlétikai Világdöntő Budapesten, amelyre a legnagyobb világsztárok is eljönnek. Kiemelkedő eredményt remél az Európa-bajnok kalapácsvető Halász Bencétől a magyar szövetség új elnöke, Tajti-Márton Anita, aki az InfoRádióban beszélt a Világdöntőről.
Folytatódik a rali a Molban

Folytatódik a rali a Molban

Az elmúlt napokban látványos esés rajzolódott ki a vezető európai és amerikai tőzsdéken. A befektetők a 100 dollár fölött álló olajár miatt és a tartósan megemelkedő infláció, valamint a jegybanki kamatemelések miatt aggódtak. Ma délelőtt valamelyest javult a hangulat az elmúlt napok esése után, kis pluszban állnak az európai tőzsdék.A magyar piacon továbbra is a Mol a sztori, a tegnapi nagy emelkedés követően folytatódik a rali. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×