Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.58
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Peter Muller / Getty

Akár 20 fokos különbség is lehet ma a hajnali és nappali hőmérsékletekben

A hajnalban szabadtéri sportot választok az észak-keleti országrészben jobb ha kesztyűt húznak, hiszen például Salgótarjánban csupán 1 fok várható csütörtök hajnalban. Napközben aztán gyorsan melegszik a levegő, egyes országrészekben 23 fok is lehet.

Változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, majd a déli, kora délutáni órákra északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, átmenetileg beborul az ég – áll a HungaroMet tájékoztatójában.

Délelőtt még nem valószínű csapadék, majd délután egyre több helyen fordulhat elő eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. Az ország nagy részén viszont nem lehet számottevő mennyiségre számítani, sőt maradhatnak száraz területek is!

A délnyugati, nyugati, majd az északnyugati irányba forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet a hajnali 1-12 fok után 18 és 24 fok között várható.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×