Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Egy úszó éppen felbukkan a medencében a víz alól levegőt venni pillangóúszás közben.
Nyitókép: Unsplash

Hihetetlen, visszatér egy kétszeres olimpiai bajnok úszó a versenyzéshez

Bő kétévnyi szünet után visszatér a versenyzéshez Tatjana Smith kétszeres olimpiai bajnok dél-afrikai úszó.

Döntését a 29 esztendős sportoló az Instagram-oldalán tudatta.

„Soha ne mondd, hogy soha. Azt hittem, vége az úszókarrieremnek, de egy nap hiányozni kezdett a víz, az edzés, a verseny. És itt vagyok. Visszajövök. Őrületes érzés, egy kicsit ijesztő, de egyben nagyon inspiráló is" – írta.

Smith leánykori nevén, Schoenmakerként a 2021-es tokiói ötkarikás játékokon 200 méteres női mellúszásban győzött 2:18.95 perces világcsúccsal, majd 2024-ben, Párizsban – már férjezettként – 100 méteren lett olimpiai aranyérmes, és utóbbi sikerét követően jelentette be visszavonulását. Kétszer ezüstérmet is nyert az ötkarikás játékokon, 2023-ban pedig világbajnok lett a hosszabbik mellúszó számban.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×