Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
324.95
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Egy szamár kötőfékkel az orrán, amint éppen belenéz a kamerába.
Nyitókép: Unsplash

Szamárral a Balaton körül: hatalmas túrára indult egy fiatal lány az állatvédelem nevében

Törpeszamarával együtt sétálja körbe a Balatont egy 17 éves lány. Vállalkozásával az állatvédelem, a felelős állattartás fontosságára akarja felhívni a figyelmet.

Augusztus 24-én indult útnak Koszonits Bettina és törpeszamara, Foki, hogy megkerüljék a Balatont. Naponta 5-10 kilométert sétálnak, ha kell, a biztonsága érdekében Fokit lószállítóval utaztatják. Bettinát édesapja segíti az úton, és mögöttük van szamármentő alapítványuk is. A fiatal azt mondja, a túrának eddig pozitív a mérlege, mindenki kedvesen fogadja őket.

„Akikkel élőben találkozunk eddig, azok nagyon pozitívan állnak a dologhoz” – mondta Koszonits Bettina az InfoRádióban. Hozzátette, Facebookon érkeztek kevésbé pozitív, a szamarat sajnáló kommentek is, ám a lány leszögezte: ő egy állatvédő alapítványt képvisel, sosem tenne olyat, ami nem jó a szamárnak.

Bettina hangsúlyozza, hogy a szamarak a közhiedelemmel ellentétben kifejezetten intelligens és tanulékony állatok. Foki például rögtön a túra első napján megtanult lépcsőzni. Nem véletlen az sem, hogy a szamarakat terápiás foglalkozásokon is bevetik – teszi hozzá.

De nem csak a szamarakra, az állatvédelemre és a felelős állattartásra is szeretné ráirányítani a figyelmet a vállalkozásával, így állomásaikon, iskolákban előadásokat is tartanak.

Az ilyen látogatások alkalmával elmondja a hallgatóságnak, hogy mi minden szükséges a felelős állattartáshoz, illetve a szülőkhöz is szól, hangsúlyozva, hogy ne vegyenek gyermeküknek szamarat csak azért, mert éppen megtetszett neki. Hangsúlyozta, hogy egy szamár akár 45-50 évig is élhet, azonban ha a gyerek megunja, akkor rendszerint elhanyagolják, magára hagyják az állatot. A szamármentő alapítvány pont az ilyen eseteket szeretné megelőzni.

Bettina és szamara a tervek szerint egy hónap alatt kerülik meg a Balatont.

A cikk alapjául szolgáló hanganyagot Varga Mónika készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×