Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
314.43
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetõje felszólal a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetésérõl szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2026. június 9-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

„Nem testesíti meg a magyar nemzet egységét, ez szégyen” – vélemény a köztársasági elnöknek jelölt Baka Andrásról

A Tisza Párt Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte a Sulyok Tamás elmozdításával megüresedett köztársasági elnöki posztra. Az Országgyűlés keddi rendkívüli ülésén a jelölt személye is téma volt.

A köztársasági elnöki címre az egyetlen jelölt a Tisza által egyhangúlag támogatott Baka András. A 42 tagú Fidesz-frakció egyedül, illetve közösen a 8 tagú KDNP-frakcióval is jelölhetett volna, de mindkét képviselőcsoport közölte, hogy nem vesz részt az új köztársasági elnök megválasztásában, mert illegitimnek tartja Sulyok Tamás korábbi államfő eltávolítását. A Ház kedden szavaz az új államfő személyéről.

Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője arról beszélt az Országgyűlésben napirend előtt, hogy a Tisza több ígérete sem teljesül, mert most mégis egypárti köztársasági elnök lesz, nem volt széles körű társadalmi egyeztetés, a neveket csak a Tisza-frakció döntésekor ismertették. Ritkaságnak nevezte, hogy Baka Andrást „eldugták a nyilvánosság elől”, nem beszél arról, hogy milyen szerepfelfogása lenne köztársasági elnökként, és előbb szavaz róla az Országgyűlés, mint hogy bármit tudni lehetne erről. Egy politikától távoli köztársasági elnököt ígértek, de „itt a parlamenti patkóban ült országgyűlési képviselőként” – sorolta Rétvári Bence. Kifogásolta azt is, hogy ígéretével szemben nem közismert és népszerű embert választott a Tisza, és azt is, hogy korábban nem gondolták szükségesnek, hogy jogász legyen a köztársasági elnök, Magyar Péter kormányfő pedig most ennek előnyeit emeli ki.

A köztársasági elnöknek őrködnie kell az Alaptörvény alapján az államszervezet demokratikus működése fölött, de Rétvári Bence szerint most olyan dolog történt, amilyen sosem történt a demokratikus európai országok történetében, hogy „illegitim módon eltávolítsanak egy köztársasági elnököt”.

„De ami a legfőbb: mégiscsak a nemzet egységét kellene kifejeznie. Márpedig ő volt az, aki a tatai sortűznek a vezénylő karhatalmistája ügyében az egyik legmegosztóbb ítéletet hozta, és mint ő is elmondta, ő is azokkal a bírókkal szavazott, akik megsemmisítették a magyar bíróságok teljes eljárását, és végül nem ítélték el azt az embert, aki 1956. október 26-án Tatán sortüzet vezényelt és maga is rálőtt a forradalmárokra. 1956 70. évfordulóján az az ember fog kint állni az első sorban és az az ember akar majd kezet fogni az 56-os túlélőkkel és hősökkel, aki a saját ítéletével nem a forradalmárok oldalára állt, hanem a sortüzet vezénylő Korbely János karhatalmista oldalára állt? Ez nem testesíti meg a magyar nemzet egységét, ez szégyen” – fogalmazott.

A kormány nevében nem szólt hozzá senki a KDNP frakcióvezetőjének felszólalásához.

A köztársasági elnök megválasztására vonatkozó menetrendről itt írtunk. Az eseményeket élőben követjük majd, tartsanak velünk!

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: nagy béremelések készülnek, 10 milliárd euró érkezhet Magyarországra

Tisza-kormány: nagy béremelések készülnek, 10 milliárd euró érkezhet Magyarországra

Elkészült a rendvédelmi dolgozók bérrendezéséről szóló javaslatcsomag, amely illetményemelést, preferált települési pótlékot, valamint a munkavállalók és a RIASZ-állomány béremelését is tartalmazza. Az országos tanévnyitón Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a gyermekcentrikus oktatást, az intézményi önállóság növelését és az oktatást segítő munkatársak béremelését emelte ki. Magyar Péter miniszterelnök az oktatást és az egészségügyet nevezte a költségvetési és politikai stratégia központi területének, és iskola-, kollégiumi, valamint menzafejlesztésekről is beszélt. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a kormány teljesítette az uniós helyreállítási alap feltételeit, így megnyílt az út mintegy 10 milliárd euró megszerzéséhez, amelyből egyebek mellett vasúti, lakhatási, vízügyi és energetikai fejlesztéseket finanszíroznának. Magyar Péter a Bledi Stratégiai Fórumon közép-európai kormányfőkkel tárgyal Európa jövőjéről. A Külügyminisztérium feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a 2020-as lélegeztetőgép-beszerzésekkel kapcsolatban, miután a tárca átvilágítása szerint már a készülékek beérkezésekor ismert volt, hogy több ezer gépnél súlyos minőségi problémák vannak. Hamarosan az Országgyűlés elé kerül az a törvényjavaslat is, amely törvényben rögzítené a kormány és Budapest egyeztetési fórumának, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának működését. Varga Mihály jegybankelnök pedig közölte, hogy az MNB közel ezer oldalnyi adatot és dokumentumot adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×