Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Bosszús női sofőr autóvezetés közben.
Nyitókép: Getty Images/EmirMemedovski

36 ezer autósnak kell lépnie, különben vége a furikázásnak

A plug-in hibrid járművek zöld rendszámának cseréje nagyságrendileg 36 ezer külső töltési hibrid gépjárművet érint, 2024. szeptember 1-je óta 862 rendszámot cseréltek le fehérre – közölte Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) az MTI érdeklődésére. Azokkal a plug-in-hibridekkel, amelyeknek a november 30-i határidőig nem cserélik fehérre a rendszámát, másnap már nem lehet közlekedni.

A közekedési tárca ismertette, a rendszámcserét a közúti közlekedési igazgatási hatóságként eljáró kormányablakokban lehet intézni. A kormányablakok felkészültek a megnövekedett ügyintézésre, a jogszabályban meghatározott határidőt annak figyelembevételével határozták meg, hogy mely időszakban alacsonyabb a kormányablakok terhelése.

Hangsúlyozták, fontos, hogy az ügyfelek ne hagyják a rendszámcserét az utolsó pillanatra, mert figyelembe kell venni a rendszám elkészítéséhez szükséges időt is.

A megnövekedett és későn előterjesztett igények adott esetben azt eredményezhetik, hogy a járművel már 2026. december 1-jétől nem lehet részt venni a forgalomba.

A rendszámcsere költsége a közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól szóló rendelet alapján 16 605 forint. Ebben az esetben nem kötelező a forgalmi engedély cseréje, mert a hivatalos feljegyzések rovatba be lehet írni, hogy már nem jogosult zöld rendszámra. Amennyiben új rendszámot igényel az ügyfél, akkor az átrendszámozás költsége 17 475 forint, amely tartalmazza a forgalmi engedély kiállításának 6000 forintos díját is – tájékoztattak.

Felhívták a figyelmet arra, ha a rendszámcserére adott határidő lejárta után a helyszíni közúti ellenőrzésen a hatóság megállapítja, hogy az 5N vagy 5P környezetvédelmi osztályba sorolt gépjármű továbbra is világoszöld alapszínű különleges rendszámtáblával közlekedik, akkor a járművet a rendszámtábla cseréjéig, vagy az átrendszámozásig ideiglenesen kivonhatja a forgalomból.

Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×