Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Vádemelés egy baleset után 3 férfi ellen
Nyitókép: ugyeszseg.hu

A mobilja miatt szenvedett balesetet, elképesztő, mit tett utána

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a baleset okozását követően a sértettnek nem nyújtottak segítséget, hanem elhagyták a helyszínt.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a baleset okozását követően a sértettnek nem nyújtottak segítséget, hanem elhagyták a helyszínt.

A vádirat szerint a három férfi 2026 januárjában, reggel közlekedtek a Sopront elkerülő autóúton.

A 30 éves sofőrt korábban a bíróság már eltiltotta a közúti járművek vezetésétől, így nem vezethetett volna. Ráadásul a gépkocsit kimondottan javításra vette át, azt közlekedésre nem használhatta volna.

A vádlottal utazott két társa.

A sofőr vezetés közben az utastérbe leesett telefonját próbálta meg felvenni, emiatt áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő járművel. Az ütközéstől a vétlen jármű lesodródott a vízelvezető árokba és a tetejére borult, vezetője súlyosan megsérült.

A három terhelt ki tudott szállni, de nem mentek segítséget nyújtani a sérült sofőrnek, a balesetről a hatóságot sem értesítették, hanem a helyszínről eltávoztak.

A járművet vezető vádlottal szemben az ügyészség minősített segítségnyújtás elmulasztása, közúti baleset gondatlan okozása, eltiltás hatálya alatti járművezetés és jármű önkényes elvétele miatt emelt vádat. Vele szemben, a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság határozott időre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

Két társa ellen segítségnyújtás elmulasztásának alapesete miatt emelt vádat az ügyészség, velük szemben két évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×